Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,94 Ft
Euró
395,07 Ft
Font
462,34 Ft
Bitcoin
62,872 $

Mike Tyson: „Isten eljövetele óta én vagyok a legnagyszerűbb harcos”

A bokszlegenda egy igen szerény nyilatkozatot adott, melyben egyértelművé tette, hogy nála csak Isten lehet erősebb, ez pedig nem a legjobb előjel az ellenfele számára.

Sport

A T-800-as

Szerkesztő
TÉMÁK

A bokszlegenda egy igen szerény nyilatkozatot adott, melyben egyértelművé tette, hogy nála csak Isten lehet erősebb, ez pedig nem a legjobb előjel az ellenfele számára.

Mike Tyson igazi harcosként született, és csak erősebbé vált a körülötte lévő közeg és környezet miatt. Már kiskorában is látni lehetett rajta, hogy komoly erővel bír, ami egy mérhetetlenül nagy elszántsággal és nagy tehetséggel párosult. Soron kívül Terrorelhárítási Központ: a TEK a magyar emberek biztonságát garantálja

Azon kevesek egyike, akitől valóban félni lehetett a ringben, és ez már önmagában előnyt jelentett számára. Maga a fellépése, a megjelenése, a mimikái… A tetoválás az arcán csak rátett egy lapáttal, majd jöttek a villámgyors ütései, amik olyan erővel bírtak, hogy csak úgy repkedtek a bordák.

Mike karrierje lenyűgöző volt, miután az 58 profi mérkőzéséből 50-et megnyert, és mindössze 6 vereséget szenvedett. Pontozással soha nem győztek ellene, és egy esetet leszámítva mindig kiütötték. Az a bizonyos ilyen kivétel kizárást vont maga után a Holyfield elleni 1997-es visszavágón.

Aktív pályafutása utolsó 5 meccséből csak kettőt nyert meg. 2004-ben és 2005-ben is kikapott. Legutóbb, amikor ringbe szállt 15 évvel ezelőtt júniusban, 38 éves és 346 napos volt. Hamarosan azonban visszatér!

A várva várt mérkőzés szeptember 12-én lesz, amit óriási érdeklődés övez. Az ellenfele az 51 éves Roy Jones Jr. lesz, akinek 75 profi meccse volt, amiből 66-ot nyert meg. 5x kiütötték, 3x pontozással veszített, és 1x kizárták, mint a riválisát.

Tysonnal szemben az előnye az, hogy ugyan voltak kihagyásai, szinte végig aktív maradt, még az idősebb kora ellenére is. A legutóbbi 5 meccséből négyet be is húzott, ami ugyancsak beszédes. Utoljára 2018 februárjában bokszolt Scott Sigmon ellen, akit 10 menetben győzött le.

Mindkét bokszoló mellett vannak érvek, de elnézve Tyson felkészülését, azt, hogy milyen gyorsasággal és ütőerővel rendelkezik, inkább rá fogadnánk, hiába idősebb, és nagyon rég nem bokszolt ilyen körülmények között.

Az RT International is beszámolt a nagy mérkőzés előzményeiről, miközben Tyson szimplán azt mondta, Isten óta ő a legnagyobb harcos, és ha kudarcot vall, akkor az felér számára a halállal. „Hány ember csinálja ezt? Ez az, amit csinálni szeretek.” – tette hozzá, egyértelművé téve, hogy mindent bele fog adni, és csak a győzelem elfogadható számára.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/a-koronavirus-hatasa-a-magyar-fitnesztermekre-igy-reagalt-az-oxygen-wellness/