Clouds
21 Budapest
Dollár
346,72 Ft
Euró
372,02 Ft
Font
427,83 Ft
Bitcoin
27,929 $

A téli és nyári időszámítás is érvényben van Libanonban

Fotó: Unsplash
Közel-Kelet
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Egyesek úgy vélik, ez csak még tovább növeli a megosztottságot az országban, hiába állítja a kormány, hogy „tisztán adminisztratív eljárás” volt.

Najib Mikati miniszterelnök csütörtökön közölte, miszerint április 20-án egy órával előrébb kell állítani az órákat, ahelyett, hogy március utolsó hétvégéjén tennék meg ezt, mint ahogy számos más helyen szokás, bár Libanonban is így volt ez eddig.

Soron kívül Kína is történelmet ír, civil űrhajóst küld a világűrbe

Az nem derült ki, mi indokolta ezt a döntést, de egyesek úgy vélik, hogy a muszlimoknak szeretnének kedvezni ezzel, mert a ramadán ideje alatt napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, ám a változás miatt este 7 helyett már 6 körül magukhoz vehetnének ételt és italt.

A maronita egyház azonban szombaton bejelentette, hogy nem fog engedelmeskedni a döntésnek, mondván, a kormány senkivel sem konzultált erről korábban, illetve nem vette figyelembe a nemzetközi normákat, ezáltal „meglepő”, hogy ez egyáltalán megtörtént.

Majd az egyház hozzátette, miszerint az eddigieknek megfelelően szombat este fogják átállítani az órákat, később pedig több keresztény szervezet, párt, iskola, vállalkozás, illetve az ország két fő hírcsatornája (LBCI, MTV) is erre jutott – számolt be a New York Post.

A muszlim intézmények és pártok elfogadták Mikati döntését, a Middle East Airlines viszont próbál alkalmazkodni, ezért az óráik és más eszközeik a téli időszámításnak megfelelően mutatják az időt, de a nemzetközi járataik a nyári időszámítás szerint közlekednek.