Miami-épületomlás: újabb holttesteket találtak a romok alatt, gyerekáldozatok is vannak

Fotó: Twitter/Daniella Levine Cava
not image

Hujber Dávid

2021. július 12. - 07:46

Napi szinten újabb és újabb holttestek kerülnek elő a romok alól, akiken már nem lehetett segíteni, és elhunytak az épület összeomlásának következtében.

A TRT World beszámolója szerint Miami-Dade megye polgármestere, Daniella Levine Cava közölte, hogy eddig 90 holttestet találtak a floridai halálos épületomlás helyszínén. Egy nappal korábban az áldozatok száma 86 volt, tehát négy új holttest került elő.

A hatóságok remélik, hogy a következő hetekben befejezhetik a munkát, miközben az izraeli csapat elhagyta a helyszínt, akik szintén sokat segítettek a kutatási munkálatokban. A 90 áldozat közül 71 holttestet azonosítottak és értesítették a hozzátartozókat, akik számára már nincs remény.

Mintegy 31 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, őket egyelőre nem találták meg, de feltételezhetően a romok alatt vannak. A helyi rendőrség közölte, három kisgyermek is van a nemrég azonosítottak között.

A terület folyamatos biztosítás alatt áll, és a szakemberek azon dolgoznak, hogy a romokat a lehető leggyorsabban elvigyék az útból. Eddig összesen 6,4 millió kilogramm betont és törmeléket kellett megmozgatniuk.

Egy embert megölt, egyet megsebesített egy késes támadó Párizs mellett

A helyreállítás akár két hétig is eltarthat, és abban bíznak, hogy a folyamat közben minden áldozatot megtalálnak. A hivatalos információk szerint 14-21 napos időkerettel számolnak, tehát várhatóan augusztus hónapban fognak végezni.

Nem szimpla helyreállítás zajlik, mivel a munkások óvatosak az áldozatok és a hozzájuk köthető személyes tárgyak miatt. Már töretlen borosüvegeket is találtak a romok alatt, így lehetnek olyan tárgyak, amik értékesek a családtagok számára, és szép emlékeket őriznek.