Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,68 Ft
Euró
394,13 Ft
Font
460,84 Ft
Bitcoin
71,353 $

Merkely Béla: reméljük, nálunk nem következik be olyan, mint az olaszoknál

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában fogalmazott úgy, hogy az egészségügyi dolgozók a járványügyi helyzetre tekintettel „szinte biztosan” kihozzák a maximumot magukból.

Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában fogalmazott úgy, hogy az egészségügyi dolgozók a járványügyi helyzetre tekintettel „szinte biztosan” kihozzák a maximumot magukból.

Merkely elmondta, hogy természetesen tartósan maximális teljesítményt nagyon hosszan nem lehet biztosítani, mivel „nyilvánvalóan emberek vagyunk és el tudunk fáradni”, viszont megjegyezte, hogy pont ezért örültek a kormány által kivetett korlátozásoknak az egészségügyi dolgozók, mivel ettől azt remélik, hogy 2-3 héten belül ettől mérséklődik a helyzet, és kevesebben kerülnek kórházba. Soron kívül Szoboszlai Dominik az Arénában tart közönségtalálkozót az Európa-bajnokság előtt

Megjegyzi: ha hatásosak az intézkedések, és csökken a kórházakba érkező betegek száma, akkor lehetőség nyílik kicsit pihenni, hogy a hátralévő hónapokban megint csak közel maximális teljesítményt tudjanak nyújtani minden egyes beteg esetében.

A Semmelweis Egyetem kapcsán elmondta, hogy Magyarország egyik legnagyobb koronavírus-betegeket ellátó intézete, jelenleg 2200 ágyuk és több száz rehabilitációs ágyuk van, két naponta tartanak belső tanácskozást, amelyen pedig folyamatosan nyomon követik a betegek beáramlásának a mértékét.

Megjegyezte, hogy az egyetemnek 40 klinikája van, és amennyiben szükséges, egymás segítségére hangolják őket, és átcsoportosítanak munkaerőt. Merkely kitért arra is, hogy időnként „lecserélik” a munkaerőt, például a koronavírus-ellátásban résztvevő rezidenseket kéthavonta cserélik, hogy tudjanak kicsit pihenni, mielőtt visszajönnének.

„A Semmelweis Egyetem klinikáin sok beteg van, de az elszántság maximális, kollégáink minden reggel elkötelezetten és elszántan lépnek be az egyetem kapuján, hogy a betegeinket gyógyítsuk”

mondta.

Merkelytől arra is rákérdeztek, hogy mi a véleménye a nemrég napvilágot látott olaszországi helyzetről szóló híradásokról, melynek kapcsán kiemelte: nagyon reméli, hogy ilyen Magyarországon nem fog bekövetkezni, ennél jobb logisztikánk van szerinte.

Elmondta, hogy az emberi erőforrás biztosítása megoldható, előbb intézményen belül kell átcsoportosítani, amennyiben viszont ez sem elegendő, akkor időben jelezni kell az operatív törzsnek, hogy meglegyen a megoldási terv. Hozzátette: még a második hullám kezdetén maguk is adtak kölcsön munkaerőt, szám szerint 56 embert küldtek más kórházakba.

Varga Judit Magyar Péterről: eljátszotta mintha öngyilkos lenne

Varga Judit a Hajdú Péternek adott interjújában arról is beszélt, hogy Magyar Péter egy alkalommal öngyilkosságot szimulált, ami miatt mentőt hívott.