Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,22 Ft
Euró
394,67 Ft
Font
461,06 Ft
Bitcoin
64,913 $

Menczer Tamás: minden család tud majd fűteni a tél során

A külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden bejelentette, Magyarország energiaellátása biztosított, teljes mértékben felkészült a télre.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Gazdaság

Takács Petra

Szerkesztő

Az államtitkár a Toyo Ink vállalatcsoport 7 milliárd forintból kialakított újhartyáni gyártóüzemének avatásán elmondta: a Török Áramlat gázvezetéken keresztül az orosz gáz folyamatosan, minden gond nélkül érkezik Magyarországra ez ma már az egyetlen olyan vezeték, amely teljes kapacitáson működik. Ennek is köszönhetően a magyar gáztározók telítettsége fogyasztásarányosan ötven százalékos.

Menczer Tamás hangsúlyozta: minden család tud majd fűteni a tél során. A gazdasági, illetve ipari szereplők számára szintén biztosított lesz az energia a téli hónapokban is, munkahelyek emiatt nem kerülnek veszélybe – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár elmondta: a válságok korát éljük, háború dúl a szomszédságunkban, a jelenlegi helyzetben pedig a magyar érdek egybeesik az európai érdekkel, és a közös érdek a béke. Ez ugyanis az egyetlen megoldás a jelenlegi kihívásokra és a szenvedésre. Mint fogalmazott, a magyar kormány álláspontja egyértelmű: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz.

A magyar kormány szerint a szankciók nem működnek

Arról is beszélt, hogy a háborúra adott brüsszeli szankciós politika egyrészt eredménytelen, másrészt ront a helyzeten, hiszen az európai országokat a szankciók jobban sújtják, mint a célzott Oroszországot. Az energetikai szankciókon az oroszok nem veszítenek, éppen ellenkezőleg nyernek, miközben Európában gazdasági válságot, energetikai krízist és óriási inflációt okoztak a szankciók.

Az államtitkár szerint az energiaárak növekedése 40-50 százalékban közvetlenül, mintegy 30 százalékban közvetett módon felelős az inflációért. A magyar kormány éppen ezért azt szorgalmazza Brüsszelben, hogy a szankciós politikát át kell gondolni, a már meglévő energetikai szankciókat el kell törölni, és újakat semmiképpen sem szabad bevezetni – mondta.

700 millióval támogatta a kormány a Toyo Ink üzemének építését

Menczer Tamás bejelentette, hogy a japán Toyo Ink vállalatcsoport 7 milliárd forintból felépült újhartyáni üzemét a magyar állam 700 millió forinttal támogatta.

Az államtitkár a Toyo Ink Hungary Kft. gyáravatóján elmondta: a cég a modern autóipar fontos szereplője, hiszen az elektromos autókhoz használt akkumulátorokhoz gyárt alkatrészeket, és most megkezdte a tömegtermelést az újhartyáni gyárában is, 45 munkahelyet teremtve.

A beruházás fontosságát és súlyát mutatja, hogy a jelenlegi üzemben a gyártókapacitás meghaladja az évenkénti kétezer tonna mennyiséget – tette hozzá. Emlékeztetett: Magyarországon jelenleg 180 japán cég tevékenykedik 30 ezer magyar embernek biztosítva munkát. A japán befektetők a hetedik legnagyobb beruházói közösség az országban. A Japánból Magyarországra érkező befektetések mennyisége már meghaladta a 4 milliárd dollárt..

Az államtitkár kiemelte, hogy a japán befektetések magas technológiai színvonalat képviselnek, és ez nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, a kutatás-fejlesztés erősítéséhez, illetve a hozzáadott érték növeléséhez.

Menczer Tamás hangsúlyozta: Magyarország mára akkumulátorgyártó és -exportőr nagyhatalommá vált, hiszen 10 milliós országként 2021-ben a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártója volt, tehát a modern autógyártásban betöltött szerepe vitathatatlan. Ezt a pozíciót erősítik a japán beruházások, köztük az újhartyáni Toyo Ink Hungary Kft. is – tette hozzá.

Katsumi Kitagawa, a Toyo Ink vállalatcsoport elnöke elmondta: a tokiói székhelyű anyavállalat egy vegyi anyagokra specializálódott tudományos vállalat, amely 1896-ban nyomdafesték-gyártóként kezdte meg működését. A vállalatcsoport ma színezékek és funkcionális anyagok, polimerek és bevonatok, csomagolóanyagok, valamint nyomtatás és információipar üzleti szegmensben végzi tevékenységét.

A vállalatcsoport tudatos tőkebefektetéseket hajtott végre a fejlett akkumulátoranyagok ellátási kapacitásának megerősítése érdekében azzal a céllal, hogy az üzletágat olyan alaptevékenységgé fejlesszék, amely évente 20 milliárd jen árbevételt generál. Ennek érdekében a jelenleg 64 vállalatból álló cégcsoport a négy nagy elektromosjármű-piacon, az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban és most Európában nyitott gyárakat – tette hozzá.

Yoshiharu Ono, a Toyo Ink Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a lítium-ion akkumulátorok a legelterjedtebb típusok, amelyeket a modern elektromos járművekben használnak nagyobb energiakapacitásuk miatt. A Pest megyei új gyár Lioaccum szén nanocső (CNT) vezetőképes diszperziókat gyárt és forgalmaz, amelyeket kifejezetten elektromos járművek lítium-ion akkumulátorának katódjához fejlesztettek a Toyo Ink vállalatcsoport kutatói.

Az újhartyáni telephelyen gyártott nagy teljesítményű diszperziókat a dél-koreai székhelyű SK On számára készítik, amely az elektromos járművek nagy energiasűrűségű akkumulátorainak vezető szállítója olyan globális autógyártók számára, mint a Volkswagen-csoport. A most felavatott üzemben a termelési kapacitás jelenlegi szintjének hatszorosára növelése érdekében 2023. év végéig további fejlesztések folynak – hangzott el.

Pár éven belül elektromágneses fegyverekkel tizedelhetik meg a drónokat

Az amerikai haditengerészet már teszteli a szuperfegyvert, ami új fejezetet nyithat a harcászatban.