Mélyponton a Real Madrid és a Barcelona kapcsolata, de egyvalamiben egyetértenek

MTI/EPA/Alejandro Garcia
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Rég nem látott viszály bontakozott ki a két spanyol óriásklub között.

A Negreira-ügy kapcsán feszült egymásnak a Real Madrid és a Barcelona. Míg előbbi támogatta a bírói kifizetések kivizsgálását, mondván aggódnak a bajnokság tisztasága miatt, addig a Barca elnöke, Joan Laporta szerint a Real Madrid inkább jobban tenné, ha mélyen hallgatna, hiszen a Franco-rezsim kedvenc csapata volt.

Soron kívül HÉV-vel ütközött egy autó Szigetszentmiklóson, jóformán eltűnt az egyik oldala (fotó)

A sárdobálás folytatódott, a Real Madrid egy videóval vágott vissza, miszerint pont a Barcelona volt a diktatúra kegyeltje, így aztán a helyzet most nagyon úgy fest, hogy alaposan megharagudott egymásra Spanyolország két legnagyobb egyesülete.

Mindazonáltal a kialakult feszültség a két klub már meglévő terveit – mint például az idén nyárra, az Egyesült Államokba tervezett El Clásicót – nem érinti a dolog, mint ahogyan a Szuperliga-projekt kölcsönös támogatását sem.

A Real Madrid és a Barcelona az elmúlt években szorosan együttműködött a Szuperliga kapcsán, azonban könnyen lehet, hogy a mostani konfliktus fordulópontot jelenthet a két klub közötti kapcsolatban – írja az ESPN.

A Negreira-ügyben perdöntő lesz a spanyol bíróságok ítélete, valamint az ezt követő UEFA-vizsgálat, utóbbi során akár ki is tilthatják a Barcelonát a nemzetközi kupaporondról, ami óriási anyagi érvágás lenne az amúgy is pénzügyi gondokkal küszködő klub számára.