Melinda Gates lehet a világ második leggazdagabb nője a válás után

Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa
not image

Borbély Fanni

2021.május.5 - 20:45

Washington egyike annak a kilenc amerikai államnak, amely a különélő házastársak közötti egyenlő arányú felosztására a közös tulajdonra vonatkozó törvényeket alkalmazza, ez alapján pedig Melinda Gates lehet a világ második leggazdagabb nője.

Melinda Gates filantróp úgy tűnik, hogy a világ második leggazdagabb nője lesz, miután elvált a Microsoft multimilliárdos társalapítójától, Bill Gatestől, mivel a bírósági papírok szerint mintegy 73 milliárd dollár illeti meg a procedúra után.

A Washington állambeli Seattle King megye felsőbb bíróságán a héten benyújtott válókeresetében Melinda French Gates – ahogyan a jelek szerint a közösségi média profiljainak frissítése után mostantól szeretné hívni magát – a házaspár 146 milliárd dolláros vagyonának felosztását kérte. (A French egyébként a leánykori neve.)

A dokumentumokból az is kiderül, hogy az 1994-ben összeházasodott pár nem írt házassági szerződést – ami megmagyarázhatja az 50-50 százalékos felosztást, ugyanis Washington állam törvényei szerint a válófélben lévő pároknak egyenlően kell megosztaniuk vagyonukat egymás között.

Gatesék hétfőn jelentették be különválásukat a Twitteren közzétett közleményükben, melyben azt írták:

“Miután sokat gondolkodtunk és sokat dolgoztunk a kapcsolatunkon, úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a házasságunknak. Az elmúlt 27 év alatt három hihetetlen gyermeket (a 25 éves Jennifert, a 21 éves Roryt és a 18 éves Phoebe-t) neveltünk fel, és egy olyan alapítványt hoztunk létre, amely világszerte azon dolgozik, hogy minden embernek lehetővé tegye az egészséges, produktív életet. Továbbra is hiszünk ebben a küldetésben, és folytatjuk a közös munkát az alapítványnál, de már nem hisszük, hogy életünk következő szakaszában párként együtt tudunk fejlődni.”

A szép elválás ellenére is kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a pár hogyan fogja továbbra is csapatként működtetni jótékonysági szervezetüket, a Bill és Melinda Gates Alapítványt, ami a pár elmondása szerint szándékuk a jövőben. Henry Peter professzor, a Genfi Egyetem Genfi Filantrópiai Központjának vezetője a Financial Timesnak kedden azt mondta, hogy a szétválás teljes átszervezéshez vezethet az alapítványnál.

“Az alapítvány ökoszisztémája valójában csak három kurátoron alapul” – mondta, utalva Gatesékre és a szintén milliárdos, 90 éves Warren Buffettre, az alapítvány egyik legnagyobb adományozójára, aki megígérte, hogy 100 milliárd dolláros fennmaradó vagyonának 85 százalékát teljes mértékben felajánlja.

Mindeközben maga az alapítvány is kiadott egy közleményt, amelyben megpróbálta eloszlatni a házaspár válása által kiváltott aggodalmakat: “Bill és Melinda társelnökök és kurátorok maradnak. Nem terveznek semmilyen változást a szerepükben vagy a szervezetben. Továbbra is együtt fognak dolgozni az alapítványi stratégiák kialakításában és jóváhagyásában, az alapítvány ügyeinek képviseletében, és meghatározzák a szervezet általános irányvonalát.”

A seattle-i székhelyű, 1600 alkalmazottat foglalkoztató jótékonysági szervezet 2000-es alapítása óta 50 milliárd dollárt osztott szét egészségügyi és fejlesztési projektekre 135 országban, és még mindig 43 milliárd dollár értékű vagyonnal rendelkezik. Emellett támogatást nyújt a természeti katasztrófák sújtotta közösségeknek is: az alapítvány tavaly 1,8 milliárd dollárt biztosított a sürgősségi koronavírus elleni orvosi ellátásra, egyéni védőeszközökre és vakcinákra, és további 2 milliárd dollárt különített el a malária felszámolására.

A Gates-vagyonhoz tartozik a Washington-tóra néző, 169 ezer négyzetméteres medinai főépületük, amelynek értéke 130 millió dollár, valamint különböző nyaralók, például egy 43 millió dolláros tengerparti ház San Diego közelében, egy 59 millió dolláros floridai farm, és egy 492 hektáros farm Wyomingban. Csak a főépületük 500 Douglas fenyő felhasználásával épült, és nem kevesebb, mint hat konyhát, egy 18 méter hosszú úszómedencét, egy víz alatti hangrendszert, egy trambulinszobát és egy 2300 négyzetméteres, 200 fő befogadására alkalmas báltermet is tartalmaz.

Máshol a házaspár az Egyesült Államok legnagyobb magántulajdonosai közé tartozik, mivel 18 különböző államban mintegy 242 ezer hektárnyi mezőgazdasági területtel rendelkeznek – mintegy 700 millió dollár értékben. Több magánrepülőgépük és autójuk is van, köztük egy ritka, 2 millió dolláros Porsche 959-es és egy elektromos Porsche Taycan – írja az Independent.