Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,98 Ft
Euró
393,87 Ft
Font
460,64 Ft
Bitcoin
70,610 $

Hogyan lehet megvédeni az oltatlan gyermekeket, ha a szülő már átesett a vakcinán?

Egyre több felnőttet oltottak be a koronavírus elleni védőoltás mindkét dózisával, a gyerekek azonban még nem kerültek sorra, ez pedig több kérdést is felvet.

Unsplash
Egészség/Életmód

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Dr. Leana Wen járványügyi szakértő a CNN-nek adott interjújában elmondta, bár az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy súlyos tüneteket produkáljanak, ugyanúgy elkaphatják a fertőzést.

Az USA-ban a pandémia kitörése óta összesen négymillió gyermeket diagnosztizáltak koronavírussal, közülük 18 ezren kerültek kórházba, és 300-an haltak bele a szövődményekbe, ami arányosan vizsgálva nagyon alacsony szám. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

Miközben egyre több felnőtt részesül védőoltásban, úgy javulnak a járványügyi adatok a közösségekben, azonban a gyerekek ettől függetlenül még komoly egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve – olvasható az ATV összegzésében.

A beoltott szülők esetében a vakcinák valóban védenek a fertőzéstől, valamint csökkentik a rizikóját annak, hogy továbbadjuk a kórokozót, így a gyerekek biztonságban érezhetik magukat, ezért ha a szülők átestek a vakcinán, nem kell tartani attól, hogy utódjaik elkapják majd a vírust.

Az orvos ugyanakkor figyelmeztetett, nehéz megmondani, mekkora a valószínűsége a gyerekek fertőzési hajlamának, mert ez attól is függ, hogy az adott közösségben mekkora az átfertőzöttség. Minél magasabb ez a szám, annál valószínűbb, hogy megfertőződünk, akkor is, ha be vagyunk oltva. Az orvos a szülőknek azt tanácsolja, csökkentsék a fertőződés veszélyét akkor is, ha már megkapták a vakcinát.

Az orvos szerint azokon a területeken, ahol alacsonyak a járványügyi adatok, kisebb veszélynek vannak kitéve a kicsik akkor is, ha zárt térben nem viselnek maszkot. Azt javasolja, hogy a szülő kérdezzen rá a vezetőnél vagy szervezőnél, viselnek-e maszkot a gyerekek, ha épp nem kint vannak. Ha sok gyerek visel, akkor a saját gyermekünket is biztassuk erre.