Megvan, kivel pótolhatja a Manchester City a távozó félben lévő Sergio Agüerót

Sergio Aguero, a Manchester City játékosa bünetőből gólt szerez a Schalke ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében játszott visszavágó mérkőzésen a manchesteri Etihad stadionban 2019. március 12-én. MTI/EPA/Nigel Roddis
Sport
not image

Nagy Noel

Szerkesztő

Sergio Agüero szerződése az idény végén jár le, és Joan Laporta már korábban kijelentette, hogy az egyik első „meglepetése” az FC Barcelona számára a 32 éves támadó leigazolása lenne.

Agüero jövője így erősen kérdéses, ezért a Manchester City már elkezdett kutatni az opciók után, és az elsőszámú nyári prioritásuk egy támadó leigazolása lesz. Rögtön felmerült Erling Haaland neve, ám a 100 millió font körülire saccolt árcédulája miatt nem valószínű, hogy rá esik a választás.

Soron kívül Lezuhant egy repülőgép Szenicénél, ketten életüket vesztették

A Sky Sports viszont úgy értesült, hogy a manchesteri kékeknek már meg is van az alternatívája a helyzetre: Danny Ings. A 28 éves angol támadó második virágkorát éli a Southamptonnál, ahova 2019-ben igazolt a sérülésekkel tarkított Liverpooli kalandját követően.

Ings a tavalyi év során élete egyik legjobb szezonját futotta, 22 találatot sikerült jegyeznie, amivel a legjobb góllövők között volt. Gareth Southgate is számolt vele az angol válogatottban, ám sérülés miatt ki kell hagynia a VB-selejtezőket.

A Manchester City ráadásul erős alkupozícióban van, ugyanis Ings szerződése jövő nyáron lejár a Southamptonnál és továbbra sem állapodtak meg a klubbal a szerződéshosszabbításról, pedig már az ajánlat megérkezett a csapat részéről.

Pep Guardiola csapata ráadásul a Borussia Mönchengladbach középpályását, Denis Zakariát is figyelemmel követi, és már tavaly nyáron is érdeklődtek utána. A Manchester Cityt ezen felül Claudio Reynával, a Dortmund ifjú középpályásával is szóba hozták, így tovább erősödhet a Premier League jelenlegi listavezetője a nyáron.