Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,11 Ft
Euró
394,23 Ft
Font
460,38 Ft
Bitcoin
63,198 $

Megugrott a virsli ára, itt érdemes vásárolni

Akár 2500-3000 forintot is elkérhetnek kilójáért, nem is mindegy, hogy hol vesszük.

Fotó: Unsplash
Belföld

Bense Róbert

Szerkesztő

Az év utolsó napján azért már gyakrabban belefutni akciókba, de még így is a kisebb  hentesboltok azok, ahol jutányosabb áron lehet hozzájutni a szilveszteri, újévi csemegéhez.

Természetesen itt is a jobb minőségű, magasabb hústartalmú termékek a legdrágábbak, a 92%-os hústartalommal rendelkező virsli kilójáért akár 4000 forintot is elkérhetnek – írta az ATV. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Az áremelkedés – mondhatni szokványos módon – ebben az esetben is az alapanyagok drágulásának, valamint a rezsiköltségek megemelkedésének köszönhető, ezt Papp István, a Hajdúhús 2000 Kft. cégvezetője is megerősítette az ATV Híradójának.

„A magas energia- és üzemanyagárak miatt körülbelül 30 százalékkal emelkedtek az árak, reméljük már nem lesz több energia-áremelés, hogy ezeket az árakat szinten tudjuk tartani” – mondta Papp.

A legjobban egyébként azok járnak, akik a horvát határ mentén laknak, szomszédainknál ugyanis akár már féláron is hozzá lehet jutni a prémium termékekhez, a 90% feletti hústartalmú virslik kilója akciósan átszámítva 1100 forintba kerül.

Szoboszlai visszatért a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-liágban

Nemcsak magyar szempontból volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szoboszlai Dominik visszatérhet-e a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-ligában, a sorozat negyeddöntőjének visszavágóján.