Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,60 Ft
Euró
395,06 Ft
Font
462,69 Ft
Bitcoin
62,865 $

Megszólalt a botrányos „kézfogó” után a Chelsea menedzsere

Thomas Tuchel szerint semmi komoly nem történt.

MTI/EPA/ANDY RAIN
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

Parázs jelenettel zárult a Chelsea-Tottenham párharc, miután a mérkőzés végi kézfogásból kis híján verekedés tört ki Thomas Tuchel és Antonio Conte között. A Chelsea edzője azóta már ki is fejtette a véleményét az esetről.

Az ominózus kézfogás – mely egyébként itt megtekinthető – volt az amúgy is feszültségekkel teli mérkőzés kicsúcsosodása, Tuchel nem meglepő módon azon kapta fel a vizet, hogy Kane utolsó pillanatban szerzett góljával csupán egyetlen pontot szerzett odahaza a Chelsea. Soron kívül Szentkirályi Alexandrának „esze ágában sincs” visszalépni, „győzni akar”

A német edző a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is beszélt a botrányról, melyet követően úgy kellett szétválasztani a két trénert és mindketten piros lapot kaptak a játékvezetőtől – emlékeztetett a 90min.com.

„Kicsit felforrósodott a helyzet, de semmi több” – mondta Tuchel, aki hozzátette, hogy szerinte a piros lap sem volt szükséges, és az csak egy újabb rossz döntés volt a játékvezetőtől, melyet korábban több is megelőzött.

„Csak egy csapat volt, amelyik megérdemelte volna a győzelmet, és az mi voltunk. Abszolút briliánsak voltunk, és sajnálom a csapatom” – tette hozzá, majd kifejtette, hogy mindkét Tottenham találatot érvényteleníteni kellett volna.