Mégsem történik meg a nagy hatalomátvétel a Premier League klubnál

not image

Nagy Noel

2020. augusztus 1. - 16:32

Rendkívül felkavarta az állóvizet még tavasszal az a hír, hogy a Premier League idei szezonját 13. helyen záró Newcastle United csapatát egy szaúd-arábiai hátterű befektetői csoport vásárolhatja meg.

Rendkívül felkavarta az állóvizet még tavasszal az a hír, hogy a Premier League idei szezonját 13. helyen záró Newcastle United csapatát egy szaúd-arábiai hátterű befektetői csoport vásárolhatja meg.

Erősen úgy tűnt, hogy a szaúdi állam bevásárolhatja magát az angol élvonalba, ugyanis áprilisban megegyeztek a szurkolók körében vegyes megítélésű Mike Ashley-vel, hogy 300 millió font ellenében felvásárolják a Newcastle csapatát. Ezt egy konzorciumon keresztül érték volna el, melynek tagjai a szaúdi hátterű PIF, a PCP Capital Partners és a Reuben Brothers voltak többek között.

Az üzlet azonban megtorpant, mivel még át kellett volna esnie a Premier League „tulajdonosi és igazgatósági” tesztjén, amely lényegében morális és politikai szempontból kötött bele Szaúd-Arábia jelenlétébe. A vizsgálat végeredményét azonban nem várták meg, a PIF-nek elege lett, és inkább úgy döntöttek, mégsem vásárolják meg a klubot.

Amanda Staveley, a PCP Capital üzletasszonya úgy fogalmazott, a szurkolók miatt igazán ideges, hogy meghiúsult az üzlet, mivel remek befektetés lett volna a klub számára, ami újra a nagyok közé repíthette volna a szarkákat. Ettől függetlenül Mike Ashley így is eladhatja a Newcastlet, méghozzá Henry Mauriss amerikai származású vállalkozónak.

Az üzlet igazi akadálya végül az a vizsgálat volt, amely a PIF és a szaúdi állam kapcsolatát vizsgálta. Több emberi jogi csoport tiltakozott a Szaúd-Arábiával való üzletelés ellen, többek között Jamal Khashoggi újságíró meggyilkolása miatt. A tiltakozásuk végül eredményre vezetett, az üzlet meghiúsult, így a szurkolóknak várni kell még a pénzcsap megnyílására.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/eladasi-hullam-indulhat-a-real-madridnal/