Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

Meglepő bejelentés a Google-től, lelövik az egyik szolgáltatásukat

A Stadia 2019-ben nagy dérrel-durral érkezett, maga az elképzelés pedig jól is hangzott, csak hát a megvalósítás már nem lett ilyen sikeres.

Fotó: Unsplash
Konzol/Videójátékok

Bense Róbert

Szerkesztő

A koncepció az alábbi volt: mindenféle horrorisztikus árú hardver és laggolás nélkül, mindössze megfelelő sebességű internetkapcsolattal és egy kontrollerrel játszhatunk akár böngészőből is streamelve, mindezt 4K-ban.

Jól hangzott, talán túl jól is, azonban a fizetős verzió elindulásával jöttek is a problémák. A legnagyobb az volt, hogy a nem hozott elég bevételt, ez pedig rövid úton kicsinálja az ehhez hasonló kezdeményezéseket, még akkor is, ha azt éppenséggel a Google próbálja meg bevezetni. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A bukta már akkor látszott, amikor a Google elkezdte leépíteni a játékfejlesztői részleget, így nem meglepő módon az exkluzív játékok is elmaradtak, és bár a nyáron még nyugtatgatták a felhasználókat, hogy nem szüntetik meg a platformot, végül be kellett látni, ez így nem fog működni.

Mint az IGN Hungary is megírta, azoknak, akiknek Pro előfizetésük van, valamint játékokat, add-onokat, és egyéb, a Stadiához köthető hardvereket vásároltak, a Google jövő év közepéig visszafizeti a pénzüket. Maga a szolgáltatás pedig még 2023. január 18-ig lesz elérhető.

Phil Harrison alelnök és a Stadia ügyvezető igazgatója elmondta, hogy megszerzett tapasztalatokat nem fogják veszni hagyni, azok más Google szolgáltatásokban élnek majd tovább a jövőben.

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Megkapta az árcéduláját a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja

A Bayer Leverkusen vezérigazgatója, Fernando Carro 150 millió eurós vételárat kérne a középpályás Florian Wirtzért, ezzel is jelezve, hogy a klub meg akarja tartani sztárjátékosát.