Még nincs nyár, de Balogh Edina teste abszolút készen áll a bikinikre

Fotó: Instagram/Som-Balogh Edina
not image

Hujber Dávid

2021.április.12 - 21:05

A Barátok közt egyik legnagyobb sztárja mindig nagyon csinos, most épp a 60-as éveket idézte az új ruhájával.

Balogh Edina szintén sokat tett azért, hogy a Barátok közt egy legendás sorozattá váljon, amit milliók követtek figyelemmel. Egykor óriási őrület és rajongás vette körül a sorozatot, ami szép lassan elmúlt, de ez így van rendjén, mert egyszer minden véget ér.

Több mint 20 húsz éven át futott a sorozat, ami még az ugyancsak legendás státuszt kapott Szomszédokat is képes volt felülmúlni. Furcsa belegondolni, hogy már egyik sorozatból sem készülnek új részek, kissé ürességet is érzünk emiatt.

Mint mondtuk, egy nap minden véget ér, és ez a pillanat a Barátok közt életében is eljött. Edina társaihoz hasonlóan egy érzelmes üzenetben búcsúzott a sorozattól, melynek ő is rendkívül sokat köszönhet.

Ha egyrészes bikini, akkor (is) Vasvári Vivien abszolút top!

A Miss World Hungary 2003-as győztese a modellek világában is megállná a helyét, remek formája van, és egy nagyon szép nőről beszélünk, amit már számtalanszor megerősítettek az őt követők. Legutóbb is hasonlóan tettek, amikor a sztár új képeket osztott meg magáról.

„Ma egy számomra fontos és különleges eseményen voltam. Hamarosan beszámolok nektek is a részletekről…” – írta sejtelmesen a posztjában. Érdemes megnézni a kommenteket, mert gyakorlatilag mindenki egyetért azzal, hogy az egykori szépségkirálynő még mindig csodálatosan néz ki.