Neill Blomkamp 2013-as disztópikus sci-fije a legnépszerűbb filmek közé emelkedett a streamingplatform kínálatában.
Tizenhárom évvel a mozipremierje után ismét a nézettségi listák élmezőnyébe került az Elysium – Zárt világ című disztópikus sci-fi akciófilm. A Matt Damon főszereplésével készült alkotást az utóbbi időben óriási érdeklődés övezi a streamingplatformokon, így a nézők újra felfedezték maguknak a látványos produkciót.
A filmet jegyző Neill Blomkamp korábban a District 9 című rendezésével vált a műfaj egyik legígéretesebb alkotójává, amely világszerte több mint 200 millió dolláros bevételt hozott és még az Oscar-jelölésig is eljutott. A sikert követően a rendező lényegesen nagyobb költségvetéssel és sztárparádéval készíthette el a látványvilágában a Blade Runner stílusát idéző újabb moziját.
A történet a 2154-es esztendőben játszódik, amikor az emberiség élesen két társadalmi osztályra tagozódik. Míg a tehetős elit a tökéletesre tervezett, Elysium nevű űrállomáson él luxuskörülmények között, addig a lakosság túlnyomó része a túlnépesedett és elszegényedett Földön tengődik. A Jodie Foster által megformált Delacourt titkárnő minden áron meg akarja védeni az űrállomás lakóinak privilégiumait, a Damon által alakított Max azonban egy életveszélyes akcióra vállalkozik a társadalmi igazságosság megteremtése érdekében – írta a Collider.
A produkció forgatókönyvírójaként és producereként is közreműködő Blomkamp a pörgős akciójelenetek és az exoskeletonos küzdelmek mögé komoly társadalmi témákat rejtett el. A cselekményben kiemelt szerepet kap az illegális bevándorlás, a vagyoni egyenlőtlenség, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, valamint a munkások kizsákmányolása is. A filmben Damon és Foster mellett olyan színészek bukkannak fel, mint Sharlto Copley, Alice Braga, Diego Luna, Wagner Moura, William Fichtner és Faran Tahir.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A mozis pályafutása során az Elysium tisztes helytállást tanúsított a kasszáknál, hiszen a 29,8 millió dolláros nyitóhétvége után Észak-Amerikában 93,1 millió dollárt, a nemzetközi piacokon pedig 193,1 millió dollárt gyűjtött be, ami összességében mintegy 286,2 millió dolláros globális bevételt jelentett. Bár a kritikusok szerint nem érte el a District 9 magasságait, a film a Rotten Tomatoes értékelési felületén jelenleg 64 százalékos kritikusi és 58 százalékos közönségpontszámmal áll.



