Félholtra vert egy rendőr egy nőt, amiért nem viselt maszkot

Illusztráció/Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021. május 13. - 12:40

Meggyanúsítottak egy romániai rendőrt, amiért nyílt utcán véresre vert egy nőt, akinek csupán annyi volt a bűne, hogy nem húzott arcára szájmaszkot.

Belső vizsgálat indult az Arad megyei rendőr-főkapitányságon, miután súlyos vádakkal illettek egy rendőrt, a járókelők beszámolói alapján ugyanis a Buttyin nevű faluban véresre vert egy nőt, amiért nem viselt maszkot az utcán – olvasható a Főtér hírportál tudósításában.

Az 50 éves nő szerdán egy mezőgazdasági munkából tartott hazafelé, amikor is találkozott egy járőrrel otthona közelében.

Azt egyelőre pontosan nem tudni, mi vezethetett a brutális támadáshoz, az eset körülményei ugyanis még vizsgálják, annyi viszont már biztos, hogy a nő az incidenst követően vérző arccal maradt az utcán, és mentőt kellett hívni hozzá.

A sértettet végül kórházba szállították, ahol ellátták a sérüléséit, később pedig saját felelősségére hazaengedték.

A rendőrség szerdai sajtóközleményében megerősítette, feljelentést egyelőre senki sem tett az ügyben, de a vizsgálatokat már megkezdték, az érintetteket kihallgatják, így hamarosan kiderülhet, hogyan történt az incidens, és milyen büntetésekre számíthatnak a felek.