Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,246 $

Gyurcsány megint beleszállt Márki-Zayba: „Péter, ne hazudj korán reggel”

Egyre keményebb adok-kapok megy Márki-Zay Péter és a DK tábora között, amelybe rendre Gyurcsány Ferenc is beszáll.

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Márki-Zay Péter a 444-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Gyurcsány Ferenc vétója miatt nem tudott ott lenni a hatpárti egyeztetéseken, amelyek az ellenzéki összefogás részleteit simították el.

Gyurcsány Ferenc pedig már a hivatalos közösségi oldalán reagált is erre a felvetésre, nem meglepő módon pedig tagadta is ezeket. Posztját már rögtön azzal a kiscímmel kezdte, hogy „Péter, ne hazudj korán reggel!”. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

A DK pártelnöke kifejtette, hogy egy 2020. október 1-i tanácskozás jegyzőkönyve szerint Márki-Zay nem mond igazat. Ezt az állítást azzal indokolja Gyurcsány, hogy „valójában senki, még az előterjesztő se akarta az MMM-et bevonni a pártközi együttműködésbe”.

Gyurcsány tehát azzal védekezett, hogy nemcsak ő, hanem minden párt megvétózta Márki-Zayék részvételét. Ezt arra hivatkozva tették, hogy az MMM technikailag nem párt, az együttműködésben pedig az volt a szabály, hogy nemzeti- vagy európai képviselettel rendelkező pártok működnek együtt.

Mint felidézte, Fekete-Győr András előterjesztésére született meg az a közös döntés, hogy a hatpárti együttműködés megbízottjai találkoznak a hódmezővásárhelyi polgármesterrel és egyeztetnek, ami Gyurcsány szerint meg is történt.

„Az ezt követő, még októberben lezajlott első találkozótok jegyzőkönyve is itt van. Aszerint te fel se vetetted, hogy csatlakozni kívántok a hatpárti egyeztetéshez. Az ellenzék közös programjának lehetséges elemeiről tárgyaltatok”

vetette fel Gyurcsány.

Az ex-kormányfő kemény odaszúrással zárt a posztját: „Mondd, neked nem gyanús, hogy mindenhol engem látsz? Na mindegy. Legalább megvan a mai hazugság. Ezután talán könnyebb napunk lesz”

Zidane is nemet mondhat a Bayern Münchennek, a Manchester United edzője lehet

Zinedine Zidane-ról is lemaradhat a Bayern München, miután a hírek szerint a francia legenda szívesebben ülne le a Manchester United kispadjára, ahol Erik Ten Hagot válthatja.