Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,25 Ft
Euró
393,97 Ft
Font
460,19 Ft
Bitcoin
63,016 $

Már várták a börtönben a Top50-es körözési listán is szereplő kompolti férfit

Több bűncselekmény miatt is keresték már, most végre hűvösre került.

Fotó: police.hu
Bűnügy

Bense Róbert

Szerkesztő

Rablás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kompolti férfi ellen a Füzesabonyi Rendőrkapitányság. A férfi volt élettársát támadta meg még augusztus 3-án – írta meg a police.hu.

Az elkövető először csak pénzt követelt a nőtől, ám miután nem kapta meg, amit akart, veréssel kezdte fenyegetni, majd kitépte kezéből a táskáját, a benne lévő tárcából elvette a nő pénzét, ezután pedig elmenekült. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Az időközben a körözési toplistára is felkerült férfi napokig bujkált a hatóságok elől, ám augusztus 9-én a nyomára bukkantak, Kompolton fogták el a hajnali órákban, majd előállították, végül pedig kihallgatták.

Mint kiderült, a férfi nem volt ismeretlen a hatóságok számára, több vagyon elleni bűncselekmény miatt is keresték, az Egri Törvényszék garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt is körözte. A férfi azóta meg is kezdte büntetésének letöltését.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.