Mindkét manchesteri csapat meccsét élőben adja a tévé vasárnap
Hamarosan a Manchester United és a Manchester City is pályára lép, akikre fontos mérkőzés vár, kötelező számukra a 3 pont begyűjtése.
Mindkét manchesteri sztárcsapatra igaz, hogy formán kívül játszik, bár ez a Manchester United esetében nem újdonság. Gyakorlatilag Sir Alex Ferguson több mint 10 évvel ezelőtti visszavonulása óta lejtmenetben vannak, és eddig egy edző sem váltotta meg a világot az Old Traffordon.
Igazi rémálom, ami a csapattal történik, mert a szurkolók nem szoktak ahhoz hozzá, hogy egy évtizeden át még csak esélyük sincs a bajnoki címre. Amorim pedig egy darabokban lévő alakulatot kapott meg, mentális szinten is, ám ehhez képest egész jó munkát végez, különösen a rangadókon.
Legutóbb Diallo volt a csapat hőse, akire ezúttal is fontos szerep hárulhat, ismét az Álmok Színházában. A Brighton lesz az ellenfél, akik általában nehéz ellenfelek, és jelenleg az United előtt állnak a 10. helyen. 5 pont közöttük a különbség, tehát a Vörös Ördögök semmiképpen nem előzhetik meg az ellenfelüket a forduló végén. A meccset a Match4 adja élőben 15 órától, majd jön a másik manchesteri csapat mérkőzése.
A City 17 óra 30 perckor lép pályára, és az Ipswich Town otthonában lesz kénytelen valami maradandót alkotni, lehetőleg behúzni a győzelmet. Ha ez sikerül, megérkezhetnek a 38 pontos Newcastle nyakára a 4. helyen. Jelenleg mindössze 3 pont a hátrányuk, és onnan csak egy apró lépés a dobogó. Ezt a meccset is élőben nézhetjük, 17 óra 20 perctől adja a Spíler 1 TV.