Videón a Manchester United nagy fordítása a Fulham ellen

Fotó: EPA/ASH ALLEN
Sport
not image

Hujber Dávid

Szerkesztő

A Fulham már 2-0-ra is vezethetett volna, ami után jött a fordulat, és győzelemmel köszönt el a szezontól a Manchester United.

Felemás idényen van túl a Manchester United, és voltak olyan hetek is, amikor úgy tűnt, harcban lehetnek a bajnoki címért. Később kiderült, hogy erre még mindig nem áll készen a csapat, a keret egyszerűen nem elég erős ehhez.

Soron kívül A földrengés nyomán vulkánkitöréstől tartanak Nápoly közelében

Ten Hag maximálisan tisztában van ezzel, és azon dolgozik, hogy a nyári átigazolási szezonban egy olyan csapat álljon össze az irányítása alatt, mely képes lehet felvenni a harcot a Manchester City-vel, akivel hamarosan döntőt játszanak az FA-Kupában.

Rettentően erős Guardiola kerete, már a kispad is izmosabbnak tűnik, mint az United első csapata, ami sokat elmond a címvédő igazolásairól. Egy fináléban azonban bármi megtörténhet, és pontosan ez az, amiben az Inter is bízhat a Bajnokok Ligájában.

Az United az Old Traffordon köszönhetett el a szezontól, amit végül a harmadik helyen zártak. A Fulham látogatott el az Álmok Színházába, és hamar megszerezték a vezetést, majd ezt követően büntetőt hibáztak.

Mindez sokba került, mert az United fordítani tudott, és még több gólt rúghatott volna. Rashfordnak azonban most nem volt szerencséje, de így is messze a csapat legeredményesebb góllövőjeként tapsolhatta meg a közönséget.