A Tisza Szigetek további fejlődése fontos Magyarország szempontjából – erről beszélt Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Tisza Szigetek csütörtöki országos találkozójára érkezve. A politikus szerint a közösségek egyik legfontosabb értéke, hogy alulról szerveződnek, ezért azt szeretné, ha ez a jellegük a jövőben is megmaradna.
Az újságírók arról kérdezték a minisztert, hogy a kormányzati feladatok mellett mennyi lehetőség marad a kapcsolattartásra, amire Kapitány István azt mondta, hogy „az emberekkel való folyamatos találkozás a legfontosabb”. Hozzátette: a Tisza Szigetek „alulról szerveződnek, lelkesek, és fontos, hogy ez így maradjon”.
A miniszter szerint az elmúlt időszak krízisében különösen jelentős volt a társadalmi összefogás, amelynek eredményeit konkrét adatokkal is érzékeltette. Mint fogalmazott, „jó volt látni, hogy az emberek 84 százaléka változtatott a fogyasztási szokásain, és ezer vállalat átalakította az üzemszervezését”.
Kapitány István úgy értékelte, Magyarország olyan irányba halad, amelyben a társadalom minden tagjának lehetősége van hozzájárulni a közös eredményekhez. „Magyarország rajta van azon az úton, hogy egy olyan társadalommá váljon, amelyhez minden egyes tag hozzáad valamit. A Tisza Szigetek ilyen szempontból is nagyon fontosak” – mondta.
A minisztert arról is kérdezték, hogy többen panaszkodnak amiatt, mert az elmúlt három-négy hónapban nem kommunikáltak a szigetekkel. Kapitány István erre azt válaszolta, hogy „nagyon sok emberrel beszélt”, és úgy látja, hogy „azok, akik nagyon lelkesek voltak, most is azok, mint ahogy ő is”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Liner/MTI



