Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Magyar világbajnok vesztette életét a csomádi autóbalesetben

A magyar judosport egyik kiemelkedő alakja, valamint a Than Károly Ökoiskola tanárnője halt meg egy tragikus autóbalesetben vasárnap.

Fotó: Összeroncsolódott jármű a Fót és Csomád közötti úton, miután az autó egy másik személygépkocsival összeütközött 2016. október 16-án. A balesetben ketten súlyosan megsérültek. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Magyar Judo Szövetség erősítette meg a hírt közösségi oldalán, miszerint Tamási Ibolya, magyar judo világbajnok halt meg március 20-án Csomádon, amikor egy bedrogozott sofőr frontálisan ütközött a másik járművel.

A karambolt okozó sofőr könnyű sérülésekkel úszta meg az esetet, sajnálatos módon azonban az 58 éves nőt már nem tudták megmenteni a kiérkező mentősök és tűzoltók. Utasát, Illés Sándor judoedzőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, az előzetes jelentésekből pedig kiderült, hogy a körülményekhez képest már jól van. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

Tamási Ibolya 1984-ben szerezte meg első felnőtt egyéni magyar bajnoki címét, 1987-ben pedig 7. helyezést ért el az esseni világbajnokságon, majd ugyanabban az évben őt választották a magyar judosport első női Év sportolójának – derül ki a Tények cikkéből.

Pályafutása során 11 alkalommal nyerte el a magyar bajnoki címet, valamint 2010-ben a budapesti IJF Masters-világbajnokságon aranyérmet szerzett, egyesületével pedig a fiatalok felkészülésében segédkezett. Emellett minden évben részt vett a hazai világversenyek, világ- és Európa-bajnokságok, Hungária-kupák, Grand Prix-k és Grand Slamek rendezésében.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

A budapesti Than Károly Ökoiskola is megemlékezést szervez Tamási Ibolya tanárnő emlékére, akinek elvesztését diákok százai gyászolják mély fájdalommal.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.