Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,60 Ft
Euró
401,20 Ft
Font
479,09 Ft
Bitcoin
63,006 $

Magyar Péter bejelentette, pártja nem szavazza meg a korábbi főpolgármester-helyetteseket

A politikus keddi közleményében több témára is kitért.

...svg content...Fotó: Facebook/Magyar Péter
Belpolitika
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője keddi közleményében pártja álláspontját részletezte Budapest jövőbeni működéséről. Abban egyebek mellett arról írt, hogy a Tisza Párt elnökeként minden budapesti listavezetőt egyeztetésre hívott, s a felek közül egyedül a Fidesz frakció nem élt a felajánlott eszmecsere lehetőségével. Mint fogalmazott, az eddig lefolytatott tárgyalások alapján egyebek mellett azt tudja nyilvánosságra hozni:

„A Tisza Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt”. Ezután azzal folytatta: „Főpolgármester-helyettest Karácsony Gergelynek van joga jelölni. A törvényes működéshez legalább egy helyettesre szükség van. A Tisza Párt frakciója az eddigi helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg”. Soron kívül Probléma adódott a szakrendelésen? A beteg már értékelheti, milyen bánásmódot kapott

Magyar mindemellett úgy gondolja, „jelenleg felelős politikus nem beszélhet budapesti olimpia rendezésről”. Ugyanis meglátása szerint „mindenféle olimpiai álom előfeltétele egy országos, ügydöntő népszavazás, a Budapesttől elvont források kifizetése és egy nyílt szakmai párbeszéd”. A politikus egyúttal leszögezte: a fővárosi közgyűlésben a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazzák, a város működőképességének fenntartása és a főváros fejlesztése érdekében fognak politizálni.

„A város működőképességének és irányíthatóságának fenntartása ezen túlmenően szerintük a főpolgármester és a kormány felelőssége” – fogalmazott a Tisza Párt vezetője a Facebookon. Korábban azt is megírtuk, hogy Magyar 2027-re megduplázná a jelenlegi magyar minimálbért, ami elmondása szerint 2030-ra elérné az egymillió forintos összeget. Ezzel azonban van egy hatalmas bökkenő, a részleteket ebben a cikkben fejtettük ki.

Továbbá arról is beszámoltunk, hogy miközben Magyar Péter Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter távozását követeli, Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom vezetője ismét kihasználta a lehetőséget, hogy írjon pár sort a Tisza Párt elnökének Facebook-oldalán. „És ha megy, ki jön a helyére? Egy újabb Orbán katona. Itt nem Nagy Mártonnak kell mennie, hanem az egész kormánynak” – szólt közbe a Jobbik volt elnöke.

Közel 100 ezer megtekintésnél jár Magyar Péter exének új videója

Vogel Evelin első saját videója már közel 100 ezer megtekintésnél jár, ami alatt továbbra is engedélyezett a hozzászólási lehetőség.

Dibusznak nagyon fáj a bekapott gól a hollandok ellen

Lehetetlen helyzetben volt Dibusz, de még így is bele tudott kapni a labdába, ami végül a hálóban kötött ki.

Óriásit drágult a pirospaprika: van olyan, aki 12 ezerért árulja

A jelentős drágulás hátterében több dolog áll, egyebek mellett az energiaárak és a munkaerő költségeinek emelkedése, a termőterület csökkenése.