A rendkívüli hőség és az aszály okozta nehéz időszakot követően Magyar Péter miniszterelnök értékelte az elmúlt napok eseményeit, és köszönetet mondott mindazoknak, akik szerinte felelősségteljesen járultak hozzá a kialakult helyzet kezeléséhez.
A kormányfő úgy fogalmazott, az elmúlt időszak nemcsak komoly megpróbáltatást jelentett az országnak, hanem olyan tapasztalatokat is hozott, amelyekből hosszabb távon is érdemes tanulni. Magyar Péter szerint a rendkívüli helyzetben megmutatkozott az összefogás ereje, amely szerinte rácáfolt arra a gyakran hangoztatott véleményre, hogy a magyarok nem képesek egységesen fellépni a nehéz helyzetekben.
„Ez egy olyan dolog, amire érdemes emlékezni, büszkének lenni. Sokszor azt mondják, egy széthúzó ember a magyar. Most bebizonyították az ellenkezőjét a vállalatok, az emberek. Mindenkinek köszönjük, és szerintem ezt a büszkeséget érdemes magunkkal vinni és a közép-és hosszú távú tanulságokat is levonni.”
A nyilatkozatban Magyar Péter arra is kitért, hogy bár a legnehezebb időszak lezárult, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lenne szükség felelős gondolkodásra és takarékosságra. Hangsúlyozta, hogy a természeti erőforrásokkal továbbra is körültekintően kell gazdálkodni, hiszen a következő generációk számára is élhető országot kell megőrizni.
„Nem arról van szó, hogy mostantól nem kell egyébként spórolni vagy gondos gazdaként eljárni, hiszen a gyerekeinknek és az unokáiknak szeretnénk átadni élhető módon ez az országot. Szerintem nagyon sokan tanultunk ezekből az utolsó napokból.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Beszéde végén Magyar Péter ismét köszönetet mondott azoknak, akik szerinte hazafias módon viselkedtek a rendkívüli időszakban, és egyúttal arra kérte az embereket, hogy ne foglalkozzanak a bíráló hangokkal.
„Köszönöm, hogy a többség nem hagyta, hogy gúnyt űzzenek egymásból, azokból az emberekből, akik hazafiként jártak el ebben az időszakban. Legyünk büszkék erre, és ne törődjünk a károgókkal, mert sokkal többen vagyunk, és mi szeretjük igazán a hazánkat.”



