Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésének napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a kormány folyamatosan dolgozik a Tisza vállalásainak megvalósításán, miközben célja „a valóban működő és emberséges Magyarország megteremtése”, és döntéseit a magyar emberek biztonsága, megélhetése és méltósága vezérli.
A kormányfő úgy fogalmazott, szerinte „2026 nyarára úgy fognak emlékezni, mint arra a nyárra, amikor visszatért a demokratikus politika, a nyilvános vita, a demokratikus közélet, és az embereket újra foglalkoztatni kezdte, mi történik a közéletben, mit tesz kormány és a képviselőik, és ettől hogyan változik meg az életük.”
Beszédében több kormányzati intézkedést is ismertetett. Közölte, hogy szeptember 1-jétől megszűnik a vényköteles gyógyszerek áfája, amelynek indoklásaként elmondta: Magyarországon mintegy négymillió ember szed rendszeresen orvos által felírt gyógyszert, és sokan anyagi okok miatt nem tudják kiváltani azokat. Hangsúlyozta, hogy az intézkedés minden érintettre vonatkozik, így akik több vagy drágább készítményt vásárolnak, számottevő megtakarítást érhetnek el.
Emellett kitért arra is, hogy bevezették a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló gyermekek számára, amely mintegy 400 ezer gyermeket érint. Megjegyezte, lehet vitatkozni azon, mennyire pontosan célozza a támogatás a rászorulókat, ugyanakkor hozzátette: „a Fidesz kormányzásának 16 éve alatt ilyen vita nem is lehetett, hiszen iskolakezdési támogatás sem volt.”
Drasztikusan csökkentik a tűzifa áfáját
A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy 27 százalékról 5 százalékra csökkentik a tűzifa áfáját, mert szerinte a fával fűtő családok eddig kimaradtak a rezsicsökkentésből. Ennek kapcsán kijelentette: „az előző kormány úgy beszélt a rezsicsökkentésről, mintha minden magyar családot megvédtek volna, pedig a fával fűtők kimaradtak belőle, holott jellemzően éppen az alacsonyabb jövedelműek fűtenek fával. Most őket is bevonják a rezsicsökkentésbe.” Hozzátette, hogy ezekkel az intézkedésekkel „azt az igazságtalanságot akarják megszüntetni, hogy Európa közepén oligarchák gazdagodhattak abból a pénzből, amelyet magyarok millióitól vettek el.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A parlamenti beszéd jelentős részében Magyar Péter politikai értékelést is adott. „A Fidesz mint párt menthetetlen.” Tusnádfürdő kapcsán úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor „éves világmegfejtése” szerinte „bohózatba és unalomba fulladt”, amelyben „egyre zavarosabb politikai delíriumban magyarázta saját vereségét” a „bukott miniszterelnök”, aki „Magyarország gazdasági kudarcában keresi személyes visszatérésének lehetőségét”.
Kérdés a Fideszhez
A kormányfő kérdésként vetette fel: „Önök szerint rendben van, hogy egy magyar politikus, jelen esetben Orbán Viktor annak drukkol, hogy Magyarországon elszabaduljon az infláció, mint évekig az ő balul sikerült kormányzása alatt?” Ezzel összefüggésben azt is mondta, hogy szerinte felmerül a kérdés, milyen vezető az, aki saját politikai visszatérésének feltételét „a magyar családok esetleges szenvedésében vagy az országa lejtmenetében látja.”
A Fidesz képviselőihez fordulva kijelentette: „Milyen politikai közösség az, amelyik eltűr egy ilyen, egyébként már megbukott vezetőt?”, majd hozzátette: „Amit a gyáva főnökük és önök tettek, az szégyen, szégyen, szégyen”. Példaként említette, hogy a kormánypárti képviselők megtapsolják Orbán Viktort, amikor „Tisza-kormányról és poloskajárásól beszél”, illetve a hitleri Németországhoz hasonlítja a kabinetet.
Magyar Péter azt is felvetette, miért nem teszik fel a kérdést, hogy ha Orbán Viktor szerinte olyan felkészült vezető, akkor „30 éve nem állt ilyen rosszul a Fidesz”, miközben állítása szerint a magyarok négyötöde elutasítja a korábbi kormánypárt politikáját.
A beszéd során kitért arra is, hogy megítélése szerint a fideszes politikusok „megdolgoztak politikai sorsukért, sajnálatot egyáltalán nem érdemelnek”. „Be lehet végre fejezni a »nem voltam ott, nem tudtam róla« turnét; már senki nem hisz önöknek”, majd úgy fogalmazott, hogy „döntésről döntésre tudatosan választották és választják az erkölcsi mélypontot, ahol a párthűség fontosabb a hazánál, a vezér védelme fontosabb a valóságnál, a hatalom visszaszerzése pedig fontosabb a magyar családok biztonságnál”. A felszólalásban azt is kijelentette: „Az önök választói egyszerűen nem ezt érdemlik.”
A számok beszédesek
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az előző kormányhoz köthetően mintegy 1300 milliárd forintnyi közpénzt érintő ügyben született feljelentés, indult nyomozás vagy merültek fel súlyos kérdések. Hangsúlyozta, ebből az összegből 2058-ig finanszírozható lenne az iskolakezdési támogatás. Egyúttal kijelentette, hogy a Tisza nyilvánosságra kívánja hozni az elmúlt időszak döntéseit, döntéshozóit és kedvezményezettjeit, valamint úgy fogalmazott: „be fogják mutatni az orbáni örökséget, ami minden várakozásnál borzalmasabb.”
Beszédében történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy az Országgyűlés a héten szavaz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról. Emellett ismertette, hogy Szeverényi Dávidot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal élére, Sonnevend Pált pedig alkotmánybírónak jelölik, amely szerinte azt szolgálja, hogy ismét felkészült, tisztességes és önálló gondolkodásra képes emberek vezessék az állami intézményeket.
A Tisza Párt ismét országjárásra indul
A felszólalás végén Magyar Péter bejelentette, a Tisza Párt ismét országjárásra indul. Elmondása szerint a legutóbbi kutatások alapján mintegy 4,5 millió ember támogatja aktívan a pártot, ami szerinte a rendszerváltás óta példátlan támogatottságot jelent. Hangsúlyozta, hogy ez egyszerre bizalom és felelősség, ezért a választási győzelem után sem kívánnak eltávolodni az emberektől.
A kormányfő közölte, hogy ismét felkeresik a legkisebb településeket, piacokat, vasútállomásokat, tereket és utcákat, ahol beszámolnak az elvégzett munkáról, meghallgatják az emberek tapasztalatait, és közösen határozzák meg a következő feladatokat.
A Tisza szigetek tagjaihoz fordulva így fogalmazott: „A Tisza szigetekkel indultunk el, velük együtt győztünk április 12-én, egy működő és emberséges Magyarország felépítése is csak velük, csak a magyar emberek millióival együtt sikerülhet.”
Liner/MTI



