A hőséghelyzet és az energiaellátással kapcsolatos kihívások közepette tartott miniszterelnöki tájékoztatón Magyar Péter éles kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben.
A miniszterelnök szerint a jelenlegi válsághelyzetben minden politikai szereplőnek a felelős magatartást kellene szem előtt tartania, ehelyett azonban úgy látja, hogy az ellenzéki oldal részéről ennek éppen az ellenkezője történik.
Beszédében Orbán Viktor nyilvános megszólalásának hiányát is szóvá tette, és úgy fogalmazott: „Nem tudom, látják-e, hogy a volt miniszterelnök, mióta ez a válsághelyzet kialakult, nem szólalt meg. Valószínűleg egy adriai klimatizált jachton pihen vagy egy klimatizált uradalmi birtokon pihen. Nem szólalt meg, hanem helyette inkább hátulról mozgatja az embereit.”
A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, hogy álláspontja szerint a Fidesz kommunikációja nem a helyzet megnyugtatását szolgálja, hanem éppen ellenkező hatást vált ki.
A miniszterelnöki tájékoztatón elhangzottak szerint Magyar Péter így fogalmazott: „Egészen elképesztő gyűlöletkeltésbe kezdtek! Pont az ellenkezőjére veszi rá őket, mint ami ilyenkor elvárható lenne egy felelősségteljes politikustól. Én azt kérem őket, mivel még nincs vége a hőségnek és a paksi helyzet sem stabilizálódott hosszú távon, hogy tényleg fejezzék be a dezinformációt, a hazugságot, a magyar embereknek a félrevezetését.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Magyar Péter a válsághelyzet kezelésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint a közéleti szereplők felelősségéről is beszélt. Ezzel együtt hangsúlyozta, szerinte a politikai viták mellett a hiteles tájékoztatásnak és a társadalmi együttműködésnek kellene előtérbe kerülnie.
A kormányfő szerint a közéleti szereplőknek nemcsak politikai, hanem jogi felelősségük is van abban, hogy milyen információkat közölnek a nyilvánossággal. „Ez nemcsak egy erkölcsi, politikai kötelességük, hanem jogi kötelességük is, hogy ne vezessék félre tudatosan, szemenszedett hazugságokkal a magyar embereket. És még egyszer mondom, ha mást nem tudnak tenni, akkor legalább mélyen hallgassanak.”
Magyar Péter arra is kitért, hogy a jelenlegi helyzet lezárását követően vizsgálni kell majd, milyen szerepe és felelőssége volt az egyes politikai szereplőknek a válság idején.
„És ez nem azt jelenti, ha mélyen hallgatni fognak, hogy nem lesz kivizsgálva felelősségük politikai, erkölcsi, szakmai és jogi felelősségük ebben a válsághelyzetben mi volt a szerepük, milyen mulasztásaik voltak. Az szerintem elvárható minden magyar politikustól, legyen megválasztott képviselő vagy éppen nem megválasztott képviselő, de még mindig pártelnök, hogy vagy hívjon fel egy ilyen helyzetben nemzeti összefogásra, vagy hallgasson, ha nem tud mást tenni.”



