Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,393 $

Magyar gyógyszerkémiai kísérletet végeznek az ISS-en

Egy évvel ezelőtt hajtotta végre első sikeres kísérletét a magyar Innostudio a Nemzetközi Űrállomáson, amit most újabb követ.

Fotó: Unsplash
Világűr

Takács Petra

Szerkesztő

A Dragon teherűrhajót a tervek szerint december 21-én lövik fel Cape Canaveralból, fedélzetén a magyar gyógyszerészeti mintával – írja az Index. Az Innostudio volt az első magyar cég, amely a CycloLab Kft.-vel és a Japan Manned Space System Corporationnel közös együttműködésben gyógyszerkísérleteket hajthatott végre az ISS-en. A biztató eredményeket követően idén is folytatják a munkát, ezúttal is az űrállomáson.

A remdesivir segédanyagának mintáinak tanulmányozásához olyan, a földitől eltérő körülményeket kellett biztosítani, melyre kizárólag a Nemzetközi Űrállomáson van lehetőség. Mind a sugárzás hatása, mind pedig a mikrogravitáció, valamint az eltérő kémiai reakciók is új megközelítéseket hozhatnak a fejlesztésben.

A kutatók szerint ezáltal a gyógyszerek hatékonyságát növelni, alkalmazhatósági körét pedig bővíteni tudják. A mostani, validáló kísérlet akár más hatóanyagok fejlesztéséhez és előállításához is segítséget nyújthat.

Ha az időjárás is engedi, a Dragon-kapszula hamarosan több különleges kísérlet felszereléseit is eljuttatja az ISS-re. A NASA becslései szerint jelenleg 40%, hogy a kilövéshez kedvező időjárási feltételek adottak lesznek, így könnyen előfordulhat, hogy végül csúszik az indítás.