Douglas Macgregor amerikai ezredes az ukrajnai háború kitörése óta megpróbált józan hangot megütni a katonai lépésekkel és kilátásokkal kapcsolatban, és többször tett közzé elemzést, amely rávilágított arra, miért haladnak az oroszok úgy, ahogy. 

Macgregor 2004-ben szerelt le a hadseregről, amelynek a megreformálására korábban több kísérletet is tett, azonban ezek mind ellenállásba ütköztek, tekintve, hogy a felső vezetést is érintették volna az újítások – ez pedig halálos ítéletet jelentett a karrierje szempontjából.  Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

Gondolatai, amelyekről könyvet is írt, olyan jelentősek, hogy az izraeli hadsereg tisztjeinek körében kötelező olvasmány, ráadásul a NATO köreiben is meghatározó parancsnok volt. Korábban az egységeit  úgy jellemezték, hogy „előre látták az ellenség lépéseit“, szinte soha nem szenvedtek veszteséget. Macgregor volt Wesley Clark NATO-parancsnok jobb keze, neki tulajdonítható a Jugoszlávia elleni támadás megtervezése.

Az ezredes az American Conservative hasábjain fejtette ki a gondolatait, és egyértelművé tette, hogy már nem fenntartható az a narratíva, miszerint Ukrajnának lehet keresnivalója Oroszország ellen, ezért változtatni kellett a közlési módon. 

NE HAGYD KI

Külföld

Az ukránok szerint lelőttek egy orosz bombázót, az oroszok szerint technikai meghibásodás történt

„Diogenész, az ókori világ egyik jeles filozófusa úgy vélte, hogy a politika pénzneme a hazugság, és ezeket a hazugságokat igyekezett leleplezni és lealacsonyítani. Hogy érvelését nyomatékosítsa, Diogenész időnként egy meggyújtott lámpást vitt végig Athén utcáin nappal. Ha megkérdezték, hogy miért, Diogenész azt mondta, hogy egy becsületes embert keresett. Ma Washingtonban ugyanilyen kihívást jelent egy becsületes embert találni. Diogenésznek mindkét kezében egy-egy Xenon keresőlámpára lenne szüksége” – írja. 

Mint kifejti, a nyugati média mindent megtett annak érdekében, hogy sokkal erősebbnek állítsa be az ukrán védelmet, mint amilyen valójában. A megfigyelők, akik valóban figyelnek, észrevehették, hogy többször is ugyanazokat a videoklipeket mutatták be, amelyeken orosz tankok támadás alatt állnak. A helyi ellentámadásokról úgy számoltak be, mintha azok hadműveleti manőverek lennének.

Mindezzel szemben az  orosz hibákat jelentőségükhöz képest aránytalanul eltúlozták. Az orosz veszteségeket és Ukrajna saját veszteségeinek valódi mértékét eltorzították, kitalálták, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták. A harctéri körülmények azonban idővel alig változtak. Amint az ukrán erők statikus védelmi pozíciókba merevedtek a városi területeken és a központi Donbászon belül, az ukrán helyzet reménytelenné vált. De ezt a fejleményt úgy állították be, mint az oroszok kudarcát „céljaik” elérésében. 

„Már az első akciótól kezdve nyilvánvaló volt, hogy Moszkva az ukrán erők megsemmisítésére összpontosít, nem pedig városok elfoglalására vagy a Dnyepertől nyugatra fekvő ukrán területek elfoglalására” – jegyzi meg.  

Hozzáteszi, hogy az eredmény az ukrán erők darabos megsemmisítése lett. Csak az amerikai és szövetséges fegyverek epizodikus beáramlása tartotta a harctéren Kijev megvert légióit, amelyek most nagy számban pusztulnak Washington proxy-háborújának köszönhetően.

Kiemeli, hogy „a probléma ma nem az, hogy Moszkvának engedjenek át területeket és lakosságot Kelet-Ukrajnában, amelyet Moszkva már most is ellenőriz. A Herszon és Zaporozsjei régió jövője a Donbasszal együtt eldőlt. Moszkva valószínűleg biztosítja Harkovot és Odesszát is, két olyan várost, amelyek történelmileg oroszok és orosz nyelvűek, valamint a velük szomszédos területeket. Ezek a hadműveletek a nyárra is meghosszabbítják a konfliktust. A probléma most az, hogy hogyan lehet leállítani a harcokat”. 

Mint írja, az, hogy őszre véget érnek-e a harcok, két kulcsfontosságú tényezőtől függ: az egyik Zelenszkijt érinti, a másik pedig Joe Biden amerikai elnököt. 

Hozzáteszi, hogy „ha a Biden-kormányzat a maga útját járja, Kijev továbbra is bázisként fog működni a Moszkvát fenyegető új erők felállításához. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Kijevnek nemzeti öngyilkosságot kell elkövetnie azáltal, hogy a Dnyepertől nyugatra fekvő ukrán szívterületet kiteszi az orosz nagy hatótávolságú rakéták tömeges, pusztító csapásainak”. 

„Természetesen ezek a fejlemények nem elkerülhetetlenek. Berlin, Párizs, Róma, Budapest, Bukarest, Szófia, Vilnius, Riga, Tallin, és igen, még Varsónak sem kell vakon követnie Washington példáját. Az európaiak, akárcsak a legtöbb amerikai, már most is a mindent átfogó gazdasági visszaesés szakadékába néznek, amelyet Biden politikája idehaza okoz. Az amerikaiakkal ellentétben, akiknek meg kell küzdeniük Biden rosszul átgondolt politikájának következményeivel, az európai kormányok kivonulhatnak Biden örökös háborúra vonatkozó ukrajnai tervéből” – emlékeztet. 

Aláhúzza, ha amerikaiak tudták volna, hogy a háborúnak köszönhetően egy háztartás fenntartása idén már 460 dollárral többe kerül, még akkor is, ha ugyanazt a terméket és ugyanazt a szolgáltatást vásárolják meg akkor „könnyen lehet, hogy Ukrajna csendben elsüllyed a hullámok alatt, mint a Titanic, anélkül, hogy az amerikai választókban különösebb aggodalmat keltene”. 

Hiszen „a tapasztalt politikusok tudják, hogy az amerikaiak figyelme az Amerika határain túli ügyekre olyan rövid, hogy az ukrajnai vereség beismerésének valószínűleg alig vagy egyáltalán nem lennének azonnali következményei”. 

És Macgregor megemlít egy másik fontos tényezőt is: „novemberben az amerikaiak elmennek szavazni. Maga a választás nem csak az amerikai választási folyamat integritását teszi majd próbára. A választás valószínűleg azt is biztosítja, hogy Bidenre hajthatatlanságáról emlékezzenek; arról, hogy nem hajlandó változtatni az irányvonalon”.