Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,38 Ft
Euró
393,83 Ft
Font
461,26 Ft
Bitcoin
70,431 $

Folytatódik a Liverpool átka, meglepetés győzelmet aratott a Nottingham

Borzasztó peches az idei év során Jürgen Klopp együttese, amelynek ismételten több kulcsjátékost kellett mellőznie – ezt a káoszt pedig a szintén komoly problémákkal küzdő Notthinghamnek sikerült kihasználnia.

Fotó: EPA/Peter Powell
Sport

Nagy Noel

Szerkesztő

Érdekes összecsapásnak ígérkezett előre is a Nottingham – Liverpool találkozó. A hazai csapat nem kezdte jól az idei szezont, a találkozó előtt az utolsó helyen álltak, még ha közel is a megmenekülést jelentő tizenhetedik helyhez.

Nehezen összekovácsolható új keret Nottinghamben

A Forest azzal került be a címlapokra, hogy 22 játékost vettek a nyári átigazolási szezonban feljutóként, gyakorlatilag egy új keretet, köztük olyan remek játékosokkal, mint Jesse Lingard, Remo Freuler, Orel Mangala, Morgan Gibbs-White, Renan Lodi, Dean Henderson vagy Taiwo Awoniyi. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

Steve Cooper személyében pedig egy rendkívül tehetséges edzővel rendelkeznek, az ő zsenialitása azonban eddig nem volt elég ahhoz a csodához, hogy 22 teljesen új játékosból csapatot tudjanak építeni – még ha voltak is a Nottinghamnek kifejezetten jó pillanatai.

Nagy reményekkel indult a Liverpool, majd jött az átok

A Liverpoollal szemben nagyon voltak az elvárások a szezon elején, hiszen Darwin Nunez személyében egy kiváló uruguayi támadó érkezett soraikba, klubrekord összegért. Klopp csapata azonban pocsék szezonkezdeten van túl és mindössze a hetedik helyen állank.

A Liverpoolt elsősorban borzalmas szerencsétlenség hátráltatja, ugyanis folyamatosan sérülésekkel küzdenek a kulcsjátékosok. Ez a Forest ellen sem volt másképp, nyolc embert kellett ugyanis mellőznie Kloppnak.

Ráadásul nem is akárkiket, a nyolc sérültből heten nagyon fontos emberei csapatnak: Arthur mellett ugyanis Luis Diaz, Diogo Jota, Naby Keita, Ibrahima Konaté, Joel Matip, Darwin Nunez és Thiago Alcantara is sérült.

Nem lehetett eltakarni a támadók hiányát

Ebből az alapállásból vágtak neki a találkozónak a felek, amely egy kifejezetten érdekes mérkőzést hozott. A Liverpool dominanciája egyértelmű volt a mérkőzés során, ugyanakkor nem sok veszélyes helyzetet tudtak kialakítani.

Fabio Carvalho tűnt fel a legtöbbször a pályán, mint veszélyforrás, azonban egyszer sem sikerült igazán megnehezítenie Dean Henderson dolgát. Az összes játékos közül Virgil van Dijk volt még kiemelten veszélyes a Forest kapujára a meccs során, amely mutatja a Liverpool támadójátékának válságát.

Az 55. percben megtörtént az elképzelhetetlen: Ryan Yates kapufáját követően nemsokkal Taiwo Awoniyi került a kapu elé és megszerezte a Nottingham Forest vezető és egyben győztes gólját. A dolog pikantériája, hogy a nigériai támadó a Liverpool akadémiájáról került ki.

A Liverpool óriási nyomás alá helyezte a Forestet az utolsó percekben, egyebek mellett Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk és Mohammed Salah is veszélyes volt a kapura, azonban Dean Henderson mindegyik alkalommal résen volt.

A Nottingham Forest ezzel nem kis meglepetésre győzedelmeskedett, ezzel megelőzve a 19. helyen tanyázó Leicester Cityt. A Liverpool ezzel a vereséggel maradt a hetedik, de így potenciálisan többen is megelőzhetik, Jürgen Klopp csapatának átka pedig úgy tűnik, nem akar megállni.