Lionel Messi méltósággal akarta elhagyni Barcelonát

Fotó: Twitter/Fabrizio Romano

Szabó Kata

2021. szeptember 10. - 15:43

Lionel Messi távozása Barcelonából nagy port kavart: a játékos legalább annyira meglepte a végső döntés, mint a közvéleményt. Ennek ellenére az argentin klasszis méltó módon akarta elhagyni korábbi sikerei színhelyét.

Lionel Messi sajtótájékoztatóját megelőző este sokan említették a lehetőséget, hogy a klasszis elhagyja Barcelonát. Az újságírás néha annyira szeretné előre látni az eseményeket, hogy szem elől téveszti azt, hogy az nem tény, ami még meg sem történt – írja a Sport.es.

Sokan biztosak voltak benne, hogy az argentin játékos hatalmas űrt fog hagyni maga után, mások állították, hogy Leo úriemberként fog viselkedni, ahogy mindig. Az eseményektől teljesen lehangolt Lionel Messi úgy érezte, Joan Laporta elárulta, hiszen korábban már megállapodtak a hosszabbításról.

Már az aláírás volt csak hátra, amely végül nem történt meg. Az argentin becsapottnak érezte magát, ugyanis úgy gondolta, már mindent sikerült elrendezniük a szerződése ügyében. De Messiben nem csak a csalódottság, hanem a harag is dolgozott. Világos volt számára, hogy azután, hogy ilyen hosszú időn keresztül viselte a Barca szerelését, egyetlen módja van annak, hogy elbúcsúzzon: szép szavakkal, szemrehányás és vita nélkül.

Leo Messi érzelmileg mezítelenül állt a média elé, ugyanazzal az eleganciával, amelyet a pályán is mindig láthattunk tőle, anélkül, hogy bármilyen számlát is átnyújtott volna másoknak. Ez az ő döntése volt.