Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,70 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
459,87 Ft
Bitcoin
63,711 $

Lineker visszatérése után ismét a menekültkérdéssel foglalkozik

A BBC kényszerhelyzetbe került, ezért visszavonta az egykori labdarúgó felfüggesztését.

MTI/EPA/NEIL HALL
Európa

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

Gary Lineker évtizedek óta házigazdája a Match of The Day című sportműsornak, mely a brit közszolgálati televízió egyik legnépszerűbb adása. Az egykori válogatott labdarúgó azonban a múlt héten éles kritikával illette a brit kormányt annak bevándorláspolitikája miatt.

A BBC ennek következményeképp felfüggesztette a munkája alól Linekert, ám rövidesen lépéskényszerbe kerültek, mivel több kollégája is úgy döntött, hogy szolidaritásból ők sem veszik fel a munkát. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Tim Davie, a BBC főigazgatója ezt követően közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Gary Lineker a hétvégétől ismételten látható lesz a képernyőn. Davie ugyanakkor tagadta később, hogy ez a közlemény egyben a lemondásával érne fel.

A BBC-nek továbbra is az az álláspontja, hogy egy független vizsgálat kereteiben véleményezzék és adott esetben módosítsák munkatársaik közösségi médiahasználati irányelveiket – számolt be róla a Sky News.

Lineker mindeközben ismét a menekültügyről Tweetelt, ezúttal azonban valamivel visszafogottabb hangnemben. Mint írta:

„Bármilyen nehéz is volt az elmúlt néhány nap, ez egyszerűen nem hasonlítható ahhoz, amikor az üldöztetés vagy a háború elől kell elmenekülnöd otthonodból, hogy egy távoli országban keress menedéket”.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.