Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,25 Ft
Euró
394,74 Ft
Font
460,87 Ft
Bitcoin
70,444 $

Két turistát tartóztattak le, akik a velencei Canal Grandén szörföztek

A város azt tervezi, hogy eljárást indít a páros ellen, amiért megsértették a város imázsát.

Fotó: Unsplash
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint két turistát tartóztattak le, akiket még a város polgármestere, Luigi Brugnaro is „félkegyelműnek” nevezett, miután az illetők szerda reggel úgy döntöttek, hogy az elektromos szörfdeszkáikon száguldoznak fel-le a velencei Canal Grandén.

A tisztviselő egy videót is megosztott az interneten a szörfösökről, hátha valaki felismeri őket, ennek érdekében pedig még azt is felajánlotta, hogy meghívja vacsorára azt, aki sikeresen beazonosítja „a két hatalmaskodó idiótát, akik gúnyt űznek a városból”. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

A gyanúsítottakat még aznap elfogták, elkobozták a szörfdeszkáikat és fejenként 1530 dolláros pénzbírságot kaptak, mindemellett Velencéből is kitiltották őket, mert veszélybe sodorták a csatornán közlekedők biztonságát – írta a New York Post.

A városban szigorú szabályokat vezettek be a Canal Grandén történő közlekedéssel, valamint a műemlékek védelmével kapcsolatban, valamint azt tervezik, hogy eljárást indítanak a páros ellen, amiért megsértették a város imázsát.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.