Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

Lemondott egy osztrák miniszter, miután plágiumbotrányba keveredett

Christine Aschbacher, Ausztria munkaügyi minisztere hivatalosan is bejelentette a lemondását, miután megvádolták azzal, hogy az egyetemi munkássága során többször is plagizált

Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Christine Aschbacher, Ausztria munkaügyi minisztere hivatalosan is bejelentette a lemondását, miután megvádolták azzal, hogy az egyetemi munkássága során többször is plagizált – tudósított róla a Reuters.

A munkaügyi miniszter ugyanakkor továbbra is tagadja a vádakat, állítása szerint a családjának védelme érdekében nyújtotta be a lemondását. Aschbacher egyébként az Osztrák Néppárt tagja, amely Ausztria koalíciós kormányának a vezető pártja. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

Stefan Weber akadémikus elmondása szerint a lemondott miniszter ellen az volt elsősorban a vád, hogy a doktori disszertációjának mintegy ötödét más forrásokból másolta, valamint a diplomamunkájának egy jelentős részét is. Aschbacher viszont azt mondta, mindkettőt a legjobb tudása szerint és jóhiszeműen írta:

„Az ellenségeskedés, a politikai uszítás és a sértések sajnos már nemcsak engem érintenek, hanem a gyermekeimet is, ráadásul elviselhetetlen erővel. Nem engedhetem, hogy ez így folytatódjon, a családom védelme érdekében. Ennél az oknál fogva lemondok a tisztségemről”

jelentette be.

Mint Weber elmondta, Aschbacher plagizálásával az volt az igazi baj, hogy nem megfelelően igazolta a forrásokat a disszertációjában. Példának felhozta, hogy angolról németre fordította a Forbes magazin egyik cikkét, és még az eredeti szerző állítását sem alakította át, miszerint „több száz csapattal dolgozott már együtt”.

Sebastian Kurz, Ausztria kancellára megköszönte Aschbacher munkáját, és hivatalosan is elfogadta a miniszter lemondását. A vasárnapi nap folyamán pedig bejelentette a helyettesét is, Marin Kocher gazdasági kutató személyében.

25 évre ítélték a bíróságon a volt FTX-vezért, Sam Bankman-Friedet

Ahogy az várható volt, börtönbe megy a volt FTX-vezér.

Közúti halálesetek: aggódnak a szakértők a közelgő napfogyatkozás miatt

Aggodalmuk nem alaptalan: a 2017-es napfogyatkozás idején (az esemény előtt és után 3 nappal) több mint ezerrel emelkedett a közúti halálesetek száma az Egyesült Államokban.

Elkezdődtek a visegrádi Hotel Silvanus helyreállítási munkálatai (videó)

A szálloda egy videót osztott meg a TikTok-oldalán, amely alapján látható, milyen állapotban van az épület, s hogy halad a munka. Kiemelték, talpra fognak állni.