Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,76 Ft
Euró
395,49 Ft
Font
462,62 Ft
Bitcoin
70,718 $

Érvényes kísérlet nélkül kénytelen távozni az olimpiáról Laurel Hubbard, az első transznemű olimpikon

A nagy éremesélyes új-zélandi transznemű súlyemelő mindent megtett azért, hogy jól szerepeljen, végül azonban már az általa választott kezdősúly is kifogott rajta.

Fotó: Unsplash/ Ambitious Creative Co. - Rick Barrett
Külföld

Kornis Vivien

Szerkesztő

Laurel Hubbard két szempontból is történelmet írt a tokiói olimpián, hiszen egyrészt 43 évesen minden idők legidősebb súlyemelőjeként indult az ötkarikás játékokon, másrészt ő az első transznemű olimpikon.

A Telex beszámolója szerint a női plusz 87 kilóban Hubbard először 115 kilóban jelölte meg kezdősúlyát, azonban ezen kétszer is emeltetett, végül 120 kilóval kezdett. Sok volt azonban a választott súly, az első kísérlete érvénytelen lett. Másodszor már a 125 kilónak futott neki, a zsűri szerint szabálytalan volt a gyakorlata, harmadszorra pedig ismét sikertelenül próbálta megemelni a választott súlyt. 

Az új-zélandi versenyző, akinek nagy esélye volt az éremszerzésre, így végül érvényes kísérlet nélkül távozik Tokióból, hiszen akinek nincs érvényes kísérlete szakításban, lökésben már nem indulhat – foglalta össze a lap. 

A súlycsoportban egyébként jelenleg a kínai világcsúcstartó, Li Ven-ven vezet. 130 kilóval szállt be, de a 135-öt és a 140-et is kiszakította, ez utóbbival pedig olimpiai csúcsot is felállított. 

Laurel Hubbard egyébként 2015-ben tranzicionált, és indulását rengeteg vita övezte, egyes versenyzők pedig bojkottra szólítottak fel a transznemű új-zélandi sportoló miatt. És bár azzal a legtöbb egyenfele egyetért, hogy a sport egyetemességének és általános hozzáférhetőségének biztosítása érdekében a transzneműek is versenyezhessenek, sokan a vélt vagy valós biológiai előnyei miatt támadták Hubbardot, amelyeket a hormonkezelései nem szüntettek meg.

Hubbard a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által feltételként szabott tesztoszteronszintet teljesíteni tudta, így indulhatott Tokióban, sokak szerint azonban a NOB meghatározott küszöbértéke túl magas, de azt is felhozták az új-zélandi versenyző ellen, hogy átesett a férfi pubertáson, így fejlettebb a vázizomrendszere, ami jelentős előny lehet.

A NOB nemrég jelezte, hogy valóban új feltételrendszer kidolgozása szükséges, amely nem, vagy nem kizárólag a tesztoszteronszinten alapszik majd 

„Elfogadom, hogy tovább kell lépni. Akkoriban azért állapítottuk meg a 10 nanomol per litert, mert azt gondoltuk, ez a férfi szint alsó határa. De ma már tudjuk, hogy ez hét is lehet, miközben a nőké is lehet magasabb. Egy másik számban megállapodni szinte lehetetlen és valószínűleg semmitmondó lenne. Végtelen vita kezdődne. Az új keretrendszerben a méltányosságnak és a biztonságnak is fontos szerepet kell kapni. Amikor a biztonságról beszélünk, óvatosabbnak kell lennünk. Felelősséggel tartozunk minden sportolóért”  – közölte Richard Budgett, a NOB tudományos igazgatója.

A Telex összefoglalója szerint a NOB a nemzetközi sportszövetségekre bízná a transznemű sportolók indulására vonatkozó feltételek megállapítását, de egy tudományos és emberi jpgi szempontokat is szemmel tartó ajánlást adna át a szervezeteknek. Budgett ugyanakkor arra is kitért, hogy úgy véli, sokan túlbecsülik a transzneműek által a női sportra jelentett fenyegetést.

„Az egész nemzetközi sportmozgalom és főleg a nemzetközi szövetségek feladata, hogy gondoskodjanak a női sport védelméről, de nem szabad elfelejteni, hogy a transz nők is nők. Minden nőt be kell vonni, hacsak lehet. Úgy gondolom, hogy a tudomány és a tapasztalat segíteni fog abban, hogy minden nőnek esélye legyen arra, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen” – közölte Budgett.

Öt hónap után megállapodtak a béremelésről a kecskeméti Mercedesnél

Tizenöt tárgyalási forduló után döntöttek az egyoldalú bérfejlesztésről.

Közös oktatókampányt indít a Liverpool és a Manchester United

A két klub kezdeményezése hiánypótló, célja pedig, hogy visszaszorítsák a szurkolók tragédiák kapcsán történő minősíthetetlen skandálásait.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.