Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,12 Ft
Euró
395,04 Ft
Font
461,90 Ft
Bitcoin
70,802 $

Fellendült a lakáspiac: nagyobb a kereslet, mint a járvány előtt

Az év első heteiben fellendült a lakáspiac, így a járvány előtti időszakhoz képest jóval többen érdeklődtek az új és használt lakások iránt, ez pedig erős évkezdést jelent.

Fotó: Twenty20
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

Az ingatlan.com elemzése szerint idén immár 8 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakások iránt, köztük az új és használtak esetében is, mint 2020 januárjában. Azonban a tavaly januári, nagyon intenzív kereslethez képest ez a tendencia 10 százalékos csökkenést mutat.

Ennek okai lehetnek a 2020-ról elhalasztott adásvételek, ugyanis a vásárlók már 2020 októberében számolni tudtak az állami lakásprogram bővülő elemeivel, úgymint a kedvezményes lakásépítési áfa, a csok-os illetékmentesség, és a lakásfelújítási program is. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Ezáltal az adatokból kiderül, hogy Budapesten a kereslet 10 százalékkal emelkedett 2020 januárjához képest, Bács-Kiskun megyében pedig közel 17 százalékkal, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,4 százalékkal, Vas megyében majdnem 32 százalékkal, Somogy megyében 33 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 44 százalékkal nőtt az eladó lakások iránt érdeklődők száma.

Bár a tavalyi első három héthez képest az országos kereslet csökkent, kivételek mégis akadnak, mivel Baranya megyében majdnem 6 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig közel 8 százalékkal nőtt az érdeklődők száma, Budapesten viszont 10 százalékos csökkenés mutatkozott – írta a Pénzcentrum.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az erős évkezdet általában irányadó az év hátralévő részére, tehát a lakáspiaci kereslet várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul, így az első félév erősebb lehet, a második pedig feltehetőleg gyengébb lesz az emelkedő lakásárak, a drágább lakáshitelek és a kifutó támogatások miatt.