Közös tengeri hadgyakorlatot tartott Oroszország és Kína (videóval)

Fotó: Twenty20

Bense Róbert

2022. január 25. - 20:43

Moszkva és Peking a Nyugattal szembeni növekvő feszültségek közepette fitogtatta haderejét.

Miközben a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok egyre inkább elmérgesednek, Oroszország és Kína közös haditengerészeti gyakorlatot tartott az Arab-tengeren, amelyen nagy hadihajók és Peking egyik rakétaelhárító hajója is vett részt – derült ki a moszkvai védelmi minisztérium közleményéből.

Az Oroszország, Kína és a Nyugat közötti feszültségek fellángolását követően Moszkva és Peking többször is hangsúlyozta szoros kapcsolataikat. Vlagyimir Putyin éves sajtótájékoztatója keretében orosz újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a két ország számos kulcsfontosságú területen, köztük a védelem terén is együttműködik – írta meg az RT

Az orosz és kínai hadihajók októberben teljesítették első közös gyakorlatukat, melyre nem sokkal a Washington, London és Canberra közötti, AUKUS néven ismert, háromoldalú tengeralattjáró-paktum bejelentése után került sor, melyet több Keleti hatalom is úgy értelmezett, hogy az Kína növekvő tengeri befolyása ellen irányul.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a haditengerészet februárban tovább folytatja a gyakorlatozást, valamennyi „felelősségi területén”.