Kötelező védőoltást és az oltatlanokra vonatkozó korlátozásokat fontolgatnak Németországban

Fotó: Unsplash/ Maheshkumar Painam
not image

Kornis Vivien

2021. július 26. - 20:50

A kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a delta variáns miatt kialakuló helyzetben már a negatív koronavírus-teszt sem lesz feltétlenül elegendő azok számára, akik nem oltatták be magukat.

Az először Indiában azonosított, nagyobb fertőzőképességű delta variáns térnyerése miatt azt fontolgatják az Angela Merkel német kancellárhoz közelálló politikusok, hogy szigorú korlátozásokat vezetnek be, melyek csak az oltatlanokra vonatkoznának. 

Helge Braun kancelláriaminiszter a Bildnek elmondta, hogy ennek keretében kitilthatnák a vendéglátóhelyekről, a mozikból és a stadionokból azokat, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltóanyagot. Ugyanakkor arról már korábban nyilatkozott a politikus, hogy ha újabb korlátozások bevezetésére lenne szükség, azok alól kivételt képeznek majd azok, akik megkapták a vakcinát.

A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint Braun hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések minden oltatlan személyre vonatkoznának, így azokra is, akik negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek. 

Winfried Kretschmann zöldpárti politikus, Baden-Württemberg tartományának miniszterelnöke a DPA hírügynökségnek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy bár nem tervezi kötelezővé tenni az oltást, nem kizárt, hogy erre valamikor mégis sor kerülhet, különösen, ha újabb variánsok bukkannak fel. 

Németországban a szombati adatok szerint eddig összesen 89 millió dózis koronavírus elleni védőoltást adtak be a Johns Hopkins Egyetem szerint. A Bloomberg becslései alapján a 83 milliós lélekszámú országban a népesség 75 százalékos két dózissal való átoltottsági arányának eléréséhez egy hónapra lehet szükség, ha az oltási kampány jelenlegi tempójával számuolunk. 

Nem Németország az első európai ország, ahol hasonló lépéseket fontolgatnak. Olaszországban augusztus 6-tól a be nem oltott, vagy negatív koronavírus-teszttel nem rendelkező személyek nem vehetik igénybe a vendéglátóhelyek belső tereit, és különböző szabadidős tevékenységekben sem vehetnek részt. 

Az Egyesült Királyságban a védőoltásról szóló igazolvány szeptembertől kezdve kötelezővé válhat az angliai üzleti konferenciákon, a zenei fesztiválokon és a különböző sporteseményeken való részvételhez.