Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,35 Ft
Euró
393,68 Ft
Font
456,88 Ft
Bitcoin
64,040 $

Koronavírusban halt meg az egyik leghíresebb védelmi miniszter

Hivatalosan is megerősítették, hogy elhunyt Kolumbia védelmi minisztere, aki a koronavírus szövődményei miatt vesztette életét.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

Az 1951-ben született Carlos Holmes Trujillo sincs már az élők sorában, akinél csak nemrég állapították meg a koronavírust. A januárban elvégzett teszt pozitív lett, és nem sokkal később kórházba került.

Először Barranquillában kezelték, majd Bogotába helyezték át a Központi Katonai Kórházba, ahol ugyan mindent megtettek azért, hogy életben tartsák, január 26-án reggel a covid szövődményei miatt elhunyt. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

Kína állítólag szándékosan dezinformációkat terjeszt a Pfizer vakcinájáról

A védelmi miniszter 69 éves volt, és egyelőre nem tudni, hogy milyen alapbetegségei lehettek, illetve mióta lehetett az intenzív osztályon, vagy pontosan mik voltak azok a kezelések, amiket kapott.