Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,13 Ft
Euró
393,89 Ft
Font
459,75 Ft
Bitcoin
70,296 $

Amiről senki sem beszél: Temetkezés a járvány alatt

A koronavírus-járvány kezdete óta 28 ezer embert halt meg Magyarországon a fertőzésben, s bár a napi járványadatokból értesülhetünk a halálozási adatokról, nem látunk bele abba, hogy milyen nehéz a temetkezés a járvány idején.

Fotó: Unsplash/Nico Smit
Belföld

Borbély Fanni

Szerkesztő

Az ATV Heti Napló riportjában szólalt meg Góhér Zsuzsa, aki már több mint 20 éve dolgozik polgári búcsúztatóként, s elmondta, mióta tart a járvány napi szinten átlagosan öt temetésen vesz részt – korábban erre nem volt példa.

A koronavírus-járvány elképesztő terhelést ró az egészségügyi dolgozókra, és a kórházakra, azonban hasonlóan nehéz dolguk van a temetkezésben dolgozóknak is, hiszen a járvány előtti évekhez képest jelentősen megugrott a halálozások száma, a járványügyi korlátozások miatt pedig a csak pár hozzátartozó vehet részt a búcsúztatáson, mely lelkileg igazán megterhelő a családtagok számára. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

Göcze Edit kegyeleti szakértő elmondta, a temetkezéshez szükséges kellékek beszerzése már október óta problémás, hiány van mindenből, így több helyen is a bemutatóteremben kiállított kellékeket kénytelenek eladni. A külföldi határzár miatt a beszerzés még nehezebb, Göcze Edit szerint a jelenleg helyzet csak a háborús időszakokhoz hasonlítható.

A krematóriumok szintén hatalmas nyomás alatt vannak, a fővárosi hamvasztó üzemben például másfélszeresére nőtt a forgalom, így ha nem bírják a terhelést, az elhunytat át kell szállítaniuk az ország másik krematóriumába.

Révész Renáta Liliána, gyászterápiára szakosodott pszichológus szerint a koronavírus azért is hozott rendkívüli helyzetet, mert a vírus hirtelen csap le áldozatára, ezen felül, akitől elkapja a betegséget, az jóformán gyilkosnak érzi magát, az esetek többségében pedig ez a személy pont egy közeli hozzátartozó.

„Ez a speciális helyzet hozott magával egy különösen nehéz helyzetet. Mindannyian féltettük a hozzátartozóinkat, hogy nehogy én legyek az aki megfertőzöm, és volt akinél ez megtörtént, akár önhibáján kívül is, és ez nagyon megterhelő. Már az aggodalom is, amikor megtörtént extrém bűntudat keletkezett”

– fogalmazott a pszichológus.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.