Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,38 Ft
Euró
393,83 Ft
Font
461,26 Ft
Bitcoin
70,431 $

Koronavírus – jelentős gyógyerővel bír a felépültek vérplazmája

Csütörtökön hozta nyilvánosságra tanulmányának előzetes eredményeit egy kutatócsapat, akik a koronavírus túlélőinek vérplazmáját kórházba került fertőzötteknek juttatták infúzión keresztül.

Egészség/Életmód

Nagy Noel

Szerkesztő

Nemrég hozta nyilvánosságra tanulmányának előzetes eredményeit egy kutatócsapat, akik a koronavírus túlélőinek vérplazmáját kórházba került fertőzötteknek juttatták be infúzión keresztül.

Az eredmények pedig lenyűgözőek voltak, ugyanis a tanulmány szerint a kórházba került koronavírus-fertőzöttek körében mintegy 57%-kal csökkentette a halálozási rátát. A kutatók szerint ez is egy bizonyítéka annak, hogy a „lábadozók” vérplazmája igenis gyógyászati célra használható a COVID-19 betegek esetében. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

Ez a metódus egyébként egy meglehetősen régi megközelítés, amit már más, korábbi betegségeknél is alkalmaztak és alkalmaznak már körülbelül 100 éve. Az ötlet szerint a betegség túlélőinek vére tele van antitestekkel és más immunrendszerbeli összetevőkkel, amelyek egy megfelelő immunreakciót tudnak előidézni a frissen megfertőződött emberek szervezetében.

A kutatócsapat 800 különböző koronavírus-fertőzött esetén próbálta ki ezt a meglehetősen olcsó metódust, különböző súlyosságú megbetegedésekkel, az enyhétől kezdve a súlyoson át egészen az életveszélyesig. Az irányított kísérlet eredményei viszont kimutatták, hogy a vérplazma-infúzióban részesültek esetén jelentősen csökkent a halálozási ráta.

Azon betegek körében, akik megkapták a vérplazmát, 13%-os volt a halálozási ráta a normál 25%-os halálozáshoz képest. Az eredmények alapján a kutatók kezdeményezni fogják az egyes kormányoktól, hogy minél több vérplazma-kutatást végezzenek, mivel nagyon bíztatóak az eredmények.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/egymilliard-dollart-fektetett-eddig-az-usa-a-potencialis-koronavirus-vakcina-kifejlesztesebe/