Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,01 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,59 Ft
Bitcoin
69,839 $

A járvány újabb súlyos hullámára készülhet Kína

A kínai Epoch Times-hoz eljutott belső dokumentumok szerint a kínai kormány arra utasította a helyi hatóságokat, hogy készüljenek fel egy súlyos koronavírus-járvány kitörésére.

Fotó: Unsplash/Denny Ryanto
Külföld

Takács Petra

Szerkesztő

A kínai Államtanács által kiadott egyik dokumentum a Közlemény a járványmegelőzés további megerősítéséről címet viseli, és Fucsien tartományi kormányzása szeptember 30-án továbbította azt a helyi hatóságoknak. Egy másik dokumentum a Nemzeti Napra vonatkozó járványmegelőzési közlemény címet viseli, melyet október 1-jén adott ki az Államtanács, és a tartomány tisztviselők adták át a helyi hatóságoknak.

A The Epoch Times beszámolója szerint mindkét dokumentumot “extra sürgős” jelzéssel látták el, és fokozott előkészületeket kér a járványra adott vészhelyzeti reagáláshoz, és a Kínai Kommunista Párt (KKP) legalább két iránymutatást terjeszt elő a helyi hatóságok számára. 

Ezek közül az egyik a központi izolációs helyszínek létesítésére vonatkozik, melyeknek minden 10 ezer főre esően legalább 20 szobával kell rendelkezniük, és több mint 100 szobával kell bírniuk helyszínenként. A hatóságoknak október végéig kell létrehozniuk a karanténközpontokat.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint Fucsien tartomány lakossága 2020-ban 41,54 millió fő volt, és szeptember 19-ig 35.691 ilyen izolációs helyiséget állítottak fel 296 központi helyszínen, a hatóságoknak tehát kevesebb mint egy hónap alatt még körülbelül 47 ezer szobát kell létesíteniük. 

Egy szakértő szerint az új karanténközpontokra vonatkozó követelmények feltárják a kínai járványhelyzet valódi állapotát. Dr. Sean Lin, az amerikai hadsereg kutatóintézetének volt virológiai kutatója a lap megkeresésére elmondta, hogy ezek a dokumentumok tükrözik a KKP aggodalmát a vírus terjedésével kapcsolatban. 

A másik iránymutatás az ötrétegű ellenőrzési rendszer létrehozását követeli meg, melyben többek között a káderek, az egészségügyi munkavállalók, a rendőrség és az önkéntesek közösen hajtják végre a közösségi járványmegelőzést, például adott esetben lezárják a lakóközösségeket. Lin szerint az ellenőrzési rendszer valójában a társadalmi irányítás szigorítása a helyi szinteken, és „a KKP célja az ellenőrzés szigorítása”.

“Ha nincs nukleinsav-teszt, a KKP járványmegelőzési intézkedései megfelelnek a politikai kampányokak. Például bármikor karanténba helyezhetnek téged és karanténközpontba szállíthatnak. És ezek a központok a politikai üldöztetés színterei is lehetnek” – fogalmazott Lin. 

„Nem számít, ki vagy, mindaddig, amíg a KKP azt mondja, hogy egy nukleinsav-teszten pozitív eredményt kaptál, mert ez megfoszt minden jogodtól. A KKP karanténközpontjai valójában a koncentrációs tábor alternatív formái” – véli a szakértő.