Határozott hangvételű bejegyzésben bírálta az előző kormányzat közlekedési és költségvetési prioritásait Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A politikus szerint a magyar úthálózat állapota az elmúlt évek döntéseinek következménye, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy már megkezdődtek a felújítási munkálatok az ország több pontján.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy az elmúlt évek költségvetési döntései súlyosan háttérbe szorították a közúthálózat fejlesztését. A miniszter szerint „Az elmúlt években kétszer annyit költött az Orbán-kormány propagandára és kék plakátokra Balásy Gyula cégénél, mint a Magyar Közút kezelésében lévő országos közutak felújítására.”
Bejegyzésében konkrét összegeket is említett. „2024-ben mindössze 18 milliárd forint jutott az egész ország fő- és mellékútjainak felújítására – ugyanekkor csak a Budai Várban a Propagandaminisztérium fényűző épületének felépítésére több pénz jutott.”
A miniszter szerint a közúthálózat állapota miatt mielőbbi beavatkozásra van szükség. „Ezen sürgősen változtatnunk kell, 20 ezer kilométer közút van rossz állapotban a 31 ezer kilométeres fő- és mellékúthálózaton.”
A politikus arról is beszámolt, hogy már zajlanak útfelújítási munkák országszerte. „A Magyar Közút 80 helyszínen 250 kilométeren kezdett most útfelújításba, az egyik ilyen helyszínen jártam, a gyönyörű Gerecse Tájvédelmi Körzetben Komárom-Esztergom megyében, ahol Tardos és Vértestolna között 3000 tonna aszfaltot terítenek le a közutas kollégák.”
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A helyszínen dolgozóknak külön is köszönetet mondott, bejegyzésében ugyanis azt írta: „Köszönöm a munkájukat!” Vitézy Dávid a közösségi oldalán közzétett bejegyzés végén ismét kritikát fogalmazott meg az előző kormányzattal kapcsolatban.
„A magyar vidék úthálózatának elfelejtése és elhanyagolása pontos lenyomata a bukott kormányzat hatalmi gépezetének, a propagandára épülő politikai kormányzásnak.” Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a felhalmozódott lemaradás rövid idő alatt nem számolható fel, ezért úgy fogalmazott: „A romokban hagyott központi költségvetés miatt sajnos egy lépésben ekkora lemaradást nem lehet behozni, de ahogy látszik: a munkát elkezdtük!”



