AKTUÁLIS
Felix Tshisekedi ellenzéki jelölt támogatói ünnepelnek Kinshasában 2019. január 10-én, miután az éjjel a központi választási bizottság õt nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban tartott decemberi elnökválasztás gyõztesének.
MTI/EPA/HUGH KINSELLA CUNNINGHAM Ilyen, amikor a korrupció és a konfliktus hátráltatja egy ország fejlődését
Szerző: Nagy Noel
A Kongói Demokratikus Köztársaság valaha a szubszaharai-Afrika legiparosodottabb országa volt, a korrupció és az instabilitás azonban ahhoz vezetett, hogy mindenki kezd elhúzni mellettük a fejlettség terén.
Az ország még 1960-ban szerzett függetlenséget Belgiumtól, amely a legbrutálisabb gyarmattartó volt egykoron. II. Lipót gyakorlatilag magánbirtokaként kezelte Kongót, számos embert megkínoztatott, mert nem dolgozott megfelelően, amely végül a becslések szerint 10-15 millió ember halálához vezetett.
Függetlenségük megszerzésekor az egyik legiparosodottabb országnak lehetett tekinteni a Kongói DK-t, 10 000 ipari egység működött az országban 1960-ban. 2021-re ez az ipari kapacitás totálisan leépült, mintegy 500 egység működik a 105 millió lakossal rendelkező országban.
A ruandai Oscar Kimanuka politikai elemző szerint ez főként a korrupciónak, a gyenge politikai akaratnak és elkötelezettségnek köszönhető, amelyet a függetlenséget követő vezetők tanúsítottak – idézte az Anadolou hírügynökség.
A politikai instabilitás azzal kezdődött, hogy a függetlenséget kiharcoló, egész Afrikában kiemelten népszerű Patrice Lumumbát előbb megpuccsolták, majd merényletet követtek el ellene, amely már rögtön gátat szabott a fejlődésnek. Kimanuka szerint a korrupció is rögtön felütötte a fejét:
„Az iparosítás már nem volt többé prioritás, az ásványkincsek kitermelése lett a cél, ami a nyugatnak és néhány önző vezetőnek kedvezett”
Mint fogalmazott, néhány alapvető ipar tudott csak fennmaradni, azok is elsősorban az ásványkincsek feldolgozásában tevékenykedtek. Kongó fejlődését pedig Mobutu Sese Seko hatalomra kerülése is nehezített, akinél korruptabb diktátor nem sok volt a történelem során.
Mobutu eltávolítását a két kongói polgárháború követte, ebből az egyiket szokás az afrikai világháborúnak is nevezni, mivel a környező országok is belecsúsztak. A konfliktusos időszak 2003-ban zárult le hivatalosan, de ezt még most is nyögi az ország.
Felix Tshisekedi, a Kongói DK mostani elnöke 2019-ben vette át a hatalmat, aki célul tűzte ki az ország fejlesztését és iparosítását, méghozzá a „2040-es Mesterterv” címszó alatt. A szakértők szerint azonban ez a terv nem fog materializálódni, ameddig ennyi konfliktus van az országban.
A kongói polgárháborúkból ugyanis számos szervezet megmaradt, valamint újak jöttek létre, olykor nemzetközi terrorista háttértámogatással. Egyes becslések szerint a mai napon 120-nál is több fegyveres milícia található az országban, elsősorban keleten.
Észak-Kivu, Dél-Kivu és Ituri tartományok a legérintettebbek a konfliktusban, egyáltalán nem nevezhető ritkaságnak, hogy egy milícia tucatnyi embert lemészárol. Csak idén 1200 ember vesztette életét Észak-Kivu és Ituri tartományokban, elsősorban az ADF mészárlásai miatt.
Az Egyesült Demokratikus Erők (ADF) szokott felelni elsősorban a brutalitásért, amely egy feltehetően Iszlám Államhoz kötődő fegyveres milícia. A harcosaik sokszor rontanak rá védtelen falvakra, ott pedig lelövik és feldarabolják a lakosokat, felgyújtják házaikat.
Kimanuka szerint egészen addig nem fog tudni szárnyra kapni az egyébként ambíciózus iparositási projekt, ameddig nem fogják helyreállítani a biztonságot és a békét. Mint fogalmazott, ez a kettő tényező a kulcsa annak, hogy egy ország fejlődési pályára álljon.
Julien Paluki, a Kongói DK ipari minisztere azonban nagy célokat fogalmazott meg, például a következő öt évben meg akarják duplázni az ipari egységek számát, valamint a 8.5 milliárd dollárra tehető importköltségeket 60 százalékkal akarják csökkenteni.
Ennek eléréséhez az országot hat ipari övezetre osztották: a nyugati Kinshasha, déli Katanga, a középső Kasai, a keleti Kivu, az északkeleti Orientale és az északnyugati Egyenlítői ipari körzetekre. Ezeknek nem ez a hivatalos elnevezése, de ezekhez a földrajzi egységekhez köthetőek a leginkább.
A tervek szerint 2040-re ezek az ipari zónák exportképessé válnának és a környező országokat is el tudnák már látni. A Kongói Demokratikus Köztársaságnak pedig van még egy hatalmas előnye: összesen 20 trillió (!!!) dollárnyi nyersanyagkészlettel rendelkeznek, amely hatalmas potenciális biztosít nekik.
Amennyiben sikerül rendet teremteni az országban, kizavarni a fegyveres szervezeteket, minimálisra csökkenteni a korrupciót és megfelelően kinyerik a nyersanyagokat, akkor Kongó nemhogy Afrika, hanem a világ egyik legfejlettebb országává válhat a távoli jövőben.
