Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Jelentős, 85 milliós kokainfogás Siófokon (videóval)

Igen komoly értékben foglaltak le kokaint a hatóságok, akik egy sikeres akció végén több ezer eurót, illetve több mint kétmillió forintot is lefoglaltak.

Fotó: police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A magyar rendőrség beszámolója szerint az akciót még december első napján hajtották végre. A rendőrség által kiadott közleményből megtudhattuk, hogy a két gyanúsított egy autószállító trélerrel csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra.

A helyszín Siófok volt a Kristály utcában, ahol egy ottani ingatlan előtt parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk odakint, az utcán várakozott, amíg a társa bevitte a leszerelt pótkereket az udvarára. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

A rendőrök ekkor csaptak le, de csak K. Márkot kapták el, mivel a másik férfi a hátsó kerítésen keresztül el tudott szökni. A leszerelt pótkerékben 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokaint tartalmaz.

Elfogták az óbudai késelőt, aki megölt egy embert péntek este

„A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, mérleget, nylon zacskókat, valamint 5500 eurot és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint.”

K. Márkot azonnal őrizetbe vették, és időközben letartóztatásba helyezték, addig a társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Horror Zalaegerszegen: feldarabolta élettársát egy férfi

Újabb részletek láttak nyilvánosságot a zalaegerszegi gyilkosságról, melynek elkövetője egy 49 éves férfi.