Újabb országban terveztek puccsot, ezúttal időben reagáltak a hatóságok

Fotó: EPA/Igor Kovalenko
not image

Nagy Noel

2021. november 26. - 17:23

Kivételesen most nem Afrikában próbáltak puccsot elkövetni, ahol az elmúlt évben Mali, Guinea és Szudán is átesett egy államcsínyen.

A mostani eset ezúttal az ex-szovjet közép-ázsiai Kirgizisztánban történt, ahol a biztonsági szolgálatok legalább 15 embert tartóztattak le arra hivatkozva, hogy egy szerveződő puccs „aktív tagjai” – számolt be róla a TRT World.

A biztonsági szolgálat közleménye szerint a puccs tervezői „ezer dühös fiatalembert” akartak az utcára vezényelni, akik a vasárnap esedékes parlamenti választások eredményei ellen demonstráltak volna.

Mint írják, a csoport tervei szerint tömegével vonultak volna ki a kirgiz fővárosba, ahol a hatóságok provokációjára készültek, amellyel előkészítették volna a hatalom „erőszakos átvételét”: Azt is elmondták, hogy a puccsisták között mostani törvényhozók és biztonsági szolgálatosok is vannak.

CSATLAKOZZ A LINER.HU-HOZ: FŐÁLLÁSÚ SZERKESZTŐT KERESÜNK

Kirgizisztánban is meglehetősen instabil a politikai helyzet, a jelenlegi vezető, Szadir Japarov is egy hatalmas tüntetéshullám eredményeképp került hatalomba. Kritikusai szerint ugyanazokat a hibákat követi el, mint elődei: potenciális ellenfeleket tartóztat le és az alkotmányt úgy változtatja, hogy az a pozícióját erősíti.

A legutóbbi tömeges tüntetések éppen a legutolsó választásokat követően alakultak ki, miután az ellenzéki pártok egységesen állították, hogy az akkori elnök, Sooronbay Jeenbekov javára elcsalták a választásokat.

Akkor a tüntetők többek között kormányépületekbe törtek be, miközben a rendőrök könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták őket. A választások eredményeit végül semmissé tették, majd kiengedték az akkor még börtönben lévő Japarovot, aki elnökké avattak nem sokkal később.