Király Linda elmondta a véleményét Oláh Ibolyáról

Fotó: TV2
TV
not image

Hujber Dávid

Szerkesztő

Király Linda és Oláh Ibolya nagyon élvezte a közös munkát a Sztárban Sztár döntője előtt, remekül kijöttek egymással.

Oláh Ibolya győzelemmel mutatkozott be a Sztárban Sztárban, rögtön az élen zárta az első élő adást. Azt követően kapott pár élesebb kritikát, ám rendre válaszolni tudott ezekre, de tény, nem minden produkcióban érezte magát kényelmesen.

Soron kívül A földrengés nyomán vulkánkitöréstől tartanak Nápoly közelében

A kritikák ellenére egészen a döntőig jutott, amit végül a harmadik helyen zárt. Fontos üzenetet fogalmazott meg a kiesését követően, még az élő műsor ideje alatt, amikor Tilla ott állt mellette a színpadon.

Ibolya fantasztikusan teljesített Charlie bőrébe bújva, majd nem sokkal később Tina Turnerként ment hatalmasat. Nem volt csalódott a harmadik helye miatt, és igazán élvezte a közös munkát Király Lindával.

Linda számára is jó élmény volt a munka, és elárulta, ugyanolyan alázattal áll a zenéhez, illetve a művészethez, mint ő. Mindketten megköszönték a lehetőséget, és talán nem most dolgoztak utoljára együtt.

„Nagyon jó élmény volt Ibolyával színpadon lenni! Ugyanolyan alázattal áll a zenéhez és a művészethez, mint én. Jó buli volt! Köszönjük a lehetőséget! És gratula mindenkinek!” – írta a posztjában Linda.