Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,35 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,32 Ft
Bitcoin
70,793 $

Kína ezúttal Irán kimentésével rúgna bele az Egyesült Államokba

A kínai külügy ismételten elítélte az USA által kivetett bénító szankciókat, amelyet az iráni atomprogram miatt vezettek be.

Fotó: Twenty20/Steve Allen
Ázsia

Nagy Noel

Szerkesztő

Vang Ji külügyminiszter pedig egyúttal bejelentette, hogy 25 éves együttműködési megállapodás született Peking és Teherán között, melynek célja, hogy megerősítsék a gazdasági és politikai kapcsolatokat – írja a Szabad Európa Rádió angol nyelvű kiadása.

A külügyminiszter ezen felül jelezte, hogy támogatja a 2015-ös iráni atomegyezmény újratárgyalását, valamint beleszállt az Egyesült Államokba, amiért „elsősorban miattuk” jutott válságba a stabilnak tekintett egyezmény. Soron kívül Kocsis Máté Magyar Péterről: „Nem ember és nem apa az ilyen”

Kínának abban a tekintetben jogos az érvelése, hogy 2018-ban a republikánusok nyomására Donald Trump volt az, aki felrúgta a megállapodást azzal, hogy egyoldalúan visszavezette a szankciókat az iszlám köztársaság ellen.

Trump és a republikánusok akkor (és az egyezmény megszületése idején is) arra hivatkoztak, hogy a JCPOA-nak elnevezett atomalku nem kellően hatékony abban, hogy visszafogja Irán ballisztikus rakétaprogramját, atomprogramját és a regionális politikai befolyását.

Irán pedig szintén nem maradt tétlenül, egy évvel azt követően, hogy Trump felrúgta a megállapodást, ők is elkezdték felhalmozni a megengedett szintek feletti tisztaságú uránt, valamint fejlettebb dúsítókat létesítettek a natanzi erőműnél.

Teherán és Peking pedig már 2021-ben kötött egy megállapodást, amelynek keretében az iszlám ország csatlakozik a kínai Út és Övezet projektnek elnevezett infrastrukturális programhoz, melyet Kína arra használ, hogy növelje politikai befolyását a szegényebb országokban.

A kínai külügyminisztérium ennek kapcsán közölte, hogy a megállapodás mostantól véglegesnek tekinthetők és kiterjed az energiaszektorra, az infrastruktúrára, a mezőgazdaságra, az egészségügyre, a kultúrára és a kiberbiztonságra is.

Széles mosollyal lépett a tárgyalóterembe az antifa támadások elsőrendű vádlottja

Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken állt bíróság elé, hatalmas volt az érdeklődés.