Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,177 $

Kiderült, ki a furcsa egyenruhát viselő katona Kim Dzsongun mellett

Igazi pörgést okozott a közösségi médiában egy észak-koreai állami felvétel, melyek egy szuperszűk kék ruhába öltött katona látható, akit egyesek “szuperkősnek”, “KNDK (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) kapitánynak” vagy éppen “rakétaembernek” neveztek.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke a párt politikai bizottságának phenjani ülésén 2021. január 29-én. Az ülésen Kim megrótt számos vezetõ párttisztviselõt, leváltotta a politikai bizottság több tagját, a központi bizottság több titkárát, állami hivatalok több vezetõjét a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákért. MTI/EPA/KCNA/KCNA
Külföld

Kornis Vivien

Szerkesztő

A felvételt egy hétfői fegyverbemutatón készítették, és az említett kékruhás katona harminc társával szerepel Kim Dzsongun mellett. Észak-Korea másnap tette közzé az eseményen készült felvételeket.

A jelenlévő katonák többsége a klasszikus olajzöld egyenruhát viselte, mely az észak-koreai katonai egyenruhák leggyakoribb színe. Az uniformistól csupán ketten tértek el, az egyik a már említett szuperszűk ruhás katona, a másik pedig egy tengerészkék egyenruhát viselt, ami azonban nem számít olyan szokatlannak. Kim Dzsongun sötét öltönyt viselt. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

Phenjan, 2021. október 12. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára (k) fotózáson vesz részt katonai pilótákkal egy védelmi fejlesztési kiállításon Phenjanban 2021. október 11-én. A KCNA tudósítása szerint Kim kijelentette, hogy Észak-Korea nem akar háborút indítani, de fejlesztenie kell védelmi képességeit az Egyesült Államok ellenséges politikája és Dél-Korea fegyverkezése miatt, ami destabilizálja a Koreai-félszigetet. MTI/AP/KCNA/KNS

Az ABC News beszámolója szerint néhány dél-koreai, amerikai és más Twitter-felhasználó azzal viccelődött, hogy a különös megjelenésű férfi úgy néz ki, mint “egy emberi ágyúgolyó”, vagy éppen Amerika kapitány észak-koreai megfelelője. Mások egyszerűen szuperhősnek, “KNDK kapitánynak”, vagy “rakétaembernek” nevezték. 

Az észak-koreai állami sajtószolgálat nem azonosította a férfit, Jeffrey Lewis, a monterey-i Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének szakértője azonban azt írta a Twitteren, valószínűleg egy ejtőernyős látható a képen.

Ez azért sem tűnik elragaszkodott ötletnek, mert más felvételekből kiderül, hogy aznap egy légibemutatót is tartottak a kiállítás előtt, melyen ejtőernyősök is részt vettek, és a legjobb ejtőernyős egy vörös zászlót lobogtatott az égbolton. Az eseményről készült képeken az ejtőernyősök hasonló, szűk, kék egyenruhát viselnek.