Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,843 $

Kiengedték a kórházból a szekszárdi ápolónőt, akit egy beteg késelt meg

A rendelkezésre álló információk alapján azóta átesett egy életmentő műtéten, de szerencsére jobban van, már hazaengedték a kórházból.

Fotó: Unsplash
Bűnügy

Koós Alexandra

Szerkesztő

A 24.hu értesülései szerint kiengedték a kórházból azt az ápolónőt, akit másfél héttel ezelőtt késeltek meg a szekszárdi Tolna Vármegyei Balassa János Kórház traumatológiai osztályán. Az intézmény főigazgatója szerint a nő lélekjelenlétének köszönhetően még az ügyeletesszobába is be tudott menekülni.

A késelő egy 75 éves férfi volt, akit a kórházban kezeltek, s egyik éjjel támadt rá az áldozatra. Illetve az is kiderült, hogy a támadót az időközben helyszínre érkező vagyonőrök, és társosztályok munkatársainak segítségével sikerült megfékezni, amit a főigazgató, Németh Csaba is megerősített korábban.

Az ápolónő életveszélyes sérüléseket szenvedett, ezért még aznap életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. A lap tudomása szerint azóta szerencsére jobban van, illetve már haza is mehetett a kórházból.

Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a hatóságok életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indítottak eljárást, ám a férfi állapota miatt még mindig nem tudták kihallgatni, jelenleg zárt osztályon kezelik.

A NASA vezetője szerint Kína katonai projekteket hajt végre az űrben

A NASA igazgatója szerint jó esély van arra, hogy Kína a civil űrprogramjait katonai műveletek fedezésére használja.