Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,211 $

Kiderült: új keresőt fejleszt a Google

Ennek lényege, hogy megpróbálja előre megjósolni, mire lesz kíváncsi a felhasználó, amely által a jelenleginél „sokkal személyre szabottabb” élményt tudna kínálni a cég, de más terveik is vannak.

Fotó: Unsplash
Smart

Koós Alexandra

Szerkesztő

A hvg.hu szerint azzal, hogy az OpenAI kiadta a ChatGPT-t, és a Microsoft úgy döntött, beépíti a mesterséges intelligenciát a Bing keresőjébe, teljesen új helyzetbe került a Google, egyben arra késztette, hogy elgondolkodjon a következő lépésén.

Végül a cég arra jutott, hogy egy mesterséges intelligenciára építő keresőmotort készít, az ezzel kapcsolatos munka pedig már kezdetét is vette, bár a fejlesztés még korai szakaszban jár – számolt be a The New York Times. Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

Az újfajta kereső lényege, hogy megpróbálja előre megjósolni, mire lesz kíváncsi a felhasználó, s ennek eredményeként a jelenleginél „sokkal személyre szabottabb élményt” tudna kínálni a vállalat, de más terveik is vannak.

Közben ugyanis Magi kódnéven egy olyan frissítőcsomagon dolgoznak a jelenlegi kereső számára, ami MI-funkciókkal turbózná fel azt. Ezek közé tartozik egy olyan chatbot, amit szoftvermérnökök számára fejlesztene a vállalat, és ami kódrészleteket is képes lenne generálni.

Emellett jönne egy olyan funkció is, amely segítségével a felhasználók beszélgetésen keresztül kereshetnének zenét. Illetve úgy néz ki, a Magi kezdetben az Egyesült Államokban, egymillió felhasználó számára lesz elérhető, év végéig pedig 30 millió főre növelik a hozzáférő felhasználók számát.

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.